Autó-motor

Lemondott a FIA elnökhelyettese

Nem a „hatalmat” akarta szolgálni

Lemondott a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökhelyettesi posztjáról csütörtökön Robert Reid, aki a döntését azzal indokolta, hogy a világ autósportját irányító szervezetben „romlanak a vezetési alapelvek”.

Lemondott a FIA elnökhelyettese
Robert Reid hosszas mérlegelés után hozta meg döntését
Fotó: NurPhoto via AFP/NurPhoto/Gongora

A decemberben az elnöki posztért várhatóan újra versenybe szálló Mohammed ben-Szulajem csapatának prominens tagja közleményben számolt be a döntéséről.

„Amikor elvállaltam ezt a szerepkört, akkor azt azért tettem, hogy szolgáljam az FIA tagjait, nem pedig azért, hogy a hatalmat szolgáljam” – írta a 2001-ben Richard Burns navigátoraként ralivilágbajnok Reid.

„Idővel tanúja voltam azon elvek folyamatos pusztulásának, amelyeknek a betartására ígéreteket tettünk. A döntések zárt ajtók mögött születnek, megkerülve azokat a struktúrákat és embereket, amelyeket és akiket az FIA képvisel” – tette hozzá.

Kiemelte, a lemondása nem személyekről, hanem alapelvekről szól.

„Az autósport olyan vezetést érdemel, amely elszámoltatható, átlátható és a tagok által vezérelt. Jóhiszeműen nem tudok tovább egy olyan rendszer tagja lenni, amely nem tükrözi az alapvető értékeket” – fogalmazott Reid. A sportvezető felszólította az FIA-tagokat és minden érdekelt felet arra, hogy követeljenek nagyobb elszámoltathatóságot a szövetség vezetésétől.

Az FIA egyelőre nem reagált Reid döntésére, de várhatóan közleményt ad majd ki az elnökhelyettes lemondásával kapcsolatban.

Kapcsolódó írásaink

Az 1-es két arca

ĀAz egyik 5 litert fogyaszt, a másik 5 másodperc alatt gyorsul 100-ra – és nem elég neki 5 liter... Két különböző karakter ugyanolyan testben: a „normál” dízel és a csúcsváltozat