Autó-motor
Két évig emelkedett, most csökkenni kezdett
Az infláció mérséklődésével a díjemelések konszolidációja lenne indokolt

Az MNB szerdai közleménye ismerteti: a vidéki autósok átlagos éves díja (nagyjából 53 ezer forint) több mint 28 ezer forinttal maradt el fővárosi társaikétól (közel 82 ezer forint). Az első negyedéves emelkedést követő két negyedévben a növekedés üteme lassult, a negyedik negyedévben megfordult, így visszatértünk a félévkor tapasztalt díjszinthez. Mindeközben a kárráfordítás esetében negyedéves alapon csupán 0,2 százalékos emelkedés látszik, amely azt jelenti, hogy a hat negyedév óta először a kárráfordítás növekedési üteme meghaladja a díjakét.
Éves alapon összességében nyolc százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, a fővárosi szerződéseknél tíz százalék, míg a nem budapestieknél nyolcszázalékos növekedés tapasztalható 2023 utolsó negyedévével összevetve. Az éves kárráfordítás növekedésének mértéke a díjakénál enyhébb, három százalék volt. Az infláció mérséklődésével a díjemelések konszolidációja lenne indokolt, ezt mutathatja már a IV. negyedéves csökkenés. Az MNB – adóhatásoktól és kárráfordítástól megtisztított – korrigált személyautós kgfb-indexe csaknem azonos szinten maradt, a kár- és díjolló nem nyílt tovább – közölték.
Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél jelentősen emelkedtek a díjak éves alapon: kétszámjegyű volt a növekedés a flottás segédmotoros kerékpároknál, buszoknál, teherautóknál és személyautóknál, valamint az egyedi taxiknál. Díjcsökkenést csak a flottás taxik és nehézpótkocsik esetén lehetett feljegyezni.
A pénzügyi felügyelet 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és a károk alakulását bemutató indexét.