Autó-motor

A legmenőbb Ford

Teszt: Ford Kuga FHEV 2.5 AWD

A márka legnépszerűbb modellje Európában a Kuga, amely most ráncfelvarráson esett át. A hibridhajtás szerencsére megmaradt, amely továbbra is nagyon jó fogyasztással kecsegtet

A legmenőbb Ford
Ford Kuga FHEV
Fotó: SportVerda

„Melyik a Ford legnépszerűbb modellje Európában?” Ha nem tudnám, hogy a Kuga a helyes megfejtés, akkor is arra tippelnék ennél a kvízkérdésnél. Persze, hogy a Kuga, hiszen kompakt SUV, tehát az egyik legkelendőbb fajta manapság. És azok között is már egész nagy múltra tekint vissza, szóval volt idő felépíteni a népes vásárlóközönséget.

Ford Kuga FHEV
Ford Kuga FHEV
Fotó: SportVerda

Sikerült, nem is rosszul, most már „csak” meg kell tartani. De mivel a konkurens modellek is elég nagyot mennek, szükség volt az újításra. Na persze nem kell gyökeres változásra gondolni, hiszen a jól bevált recepten nem szabad sokat módosítani. Épp csak annyit, hogy újnak érezzék az autót a vásárlók, és ez tökéletesen sikerült is.

Ford Kuga FHEV
Ford Kuga FHEV
Fotó: SportVerda

Az öt éve futó modell elejét alaposan átrajzolták, immár más arccal néz a világra a Kuga, mint az előző verzió. Most is jóképű, csak másképp. Főleg az ST-Line X felszereltséggel, amilyen tesztautónk is volt. A hátulján is változtattak egy kicsit, de ez már jóval kevésbé szembeötlő – és marketing szempontból sincs akkora jelentősége.

Ford Kuga belső
Ford Kuga-belső
Fotó: SportVerda
Ford Kuga belső
Ford Kuga-belső
Fotó: SportVerda

Odabent is van újdonság. A manapság oly fontos érintő-kijelző sokkal nagyobb lett (8 helyett 13,5 colos), és a grafikája is sokkal szebb most, mint régen. Ráadásul gyorsabban is fut rajta a rendszer, nem késlekedik a menü. Ahogy megérintem, már történik is, aminek kell. De azt így is sajnálom, hogy a fizikai gombokkal rendelkező klímapanel eltűnt.

Ford Kuga belső
Ford Kuga-belső
Fotó: SportVerda
Ford Kuga belső
Ford Kuga-belső
Fotó: SportVerda

Úgyhogy most már a Kugában is a képernyőt kell tapizni egy egyszerű hőmérséklet állításért. Az viszont dicséretes, hogy a klímafunkciók állandó helyet kaptak a képernyő alsó sávjában, tehát nem bonyolult a dolog, de az elkerülhetetlen, hogy levegyük a tekintetünket az úttestről, míg a fizikai kezelőpanelnél nem feltétlenül, hiszen, azon némi gyakorlat után simán ki lehetett tapintani a megfelelő gombot.

Ford Kuga belső
Ford Kuga-belső
Fotó: SportVerda
Ford Kuga tolatókamera
Ford Kuga tolatókamera
Fotó: SportVerda

Az automata váltó irányválasztója maradt a már évek óta használt forgótárcsás megoldás. Szerintem ennél minden más jobb, de hallom, tudom, hogy sokan szeretik. Így kénytelen vagyok elfogadni, hogy népszerű, de megérteni nem fogom soha. A parkolást segítő kamera 360 fokos képet ad, jó felbontású, világosban szép is, de sötétben elég zajos. Az külön említést érdemel, hogy az érintő-kijelzőt bökdösve egyszerűen ránagyíthatunk az autó bármelyik sarkára, majd ugyanilyen könnyen vissza is térhetünk egy általánosabb nézethez.

Ford Kuga tolatókamera
Ford Kuga tolatókamera
Fotó: SportVerda
Ford Kuga navigáció
Ford Kuga navigáció
Fotó: SportVerda

Vezeték nélkül csatlakozik az Apple CarPlay vagy az AndroidAuto, nem kell vele bíbelődni. A kezelőszervek működése logikus, minden kézre áll. A kormány gombjaival is könnyű boldogulni, de legalább ilyen fontos, hogy remek fogás esik a feltűnően vastag karimán, amely az ST-Line csomaggal jön.

Ford Kuga belső
Ford Kuga-belső
Fotó: SportVerda
Ford Kuga belső
Ford Kuga-belső
Fotó: SportVerda

Akárcsak az AGR minősítéssel rendelkező bőrülések, melyekben nagyon hamar megtalálni a megfelelő pozíciót, akár a kormány mögött, akár a jobb egyen. Motoros állításúak, az ülőlap hossza is változtatható, miként a deréktámasz is. Kényelmesek, és jól tartanak. A hátsók már kevésbé fogják a testet a kanyarokban, mert alig kagylósítottak, cserébe viszont a középső utas kényelmesebben utazhat. 2/3 arányban dönthetők a támlák, és az ülőlapok is ugyanilyen felosztásban tologathatók előre-hátra sínen.

Ford Kuga belső
Ford Kuga-belső
Fotó: SportVerda
Ford Kuga csomagtartó
Ford Kuga-csomagtartó
Fotó: SportVerda

Utóbbival átcsoportosíthatunk némi helyet a lábtérből a csomagtérbe. Ennek az opciónak ugyebár csak akkor van értelme, ha van kellő méretű hely a hátsó ülések előtt. És a Kugában van bőven! De teljesen hátratolt ülések mögött is 412 literes a raktér (roló alatti térfogat), amit 553 literre bővíthetünk, csupán az ülések előretolásával. A támlák ledöntésével pedig 1,5 köbméteres rakteret nyerünk, ez az elméleti maximum – két fővel a fedélzeten.

Ford Kuga üléskárpit
Ford Kuga üléskárpit
Fotó: SportVerda
Ford Kuga kormány
Ford Kuga-kormány
Fotó: SportVerda

A bőrkárpitozás igényes, szép és jó tapintású, kár, hogy az ajtókra nem került belőle több. Levegőbefúvó a hátsó utasoknak is jutott, miként ülésfűtés is – ez természetesen elől is van. Az ajtózsebek elég öblösek, a könyöktámasz alatti és a középkonzol alján lévő üreg mérete viszont nem nagy. A hifi kimondottan szépen szól, a zajszigetelés jó. A motor felől sem hallani sok mindent, ami azért jó hír, mert a hangja – mondjuk úgy – nem túl szórakoztató.

Ford Kuga FHEV
Ford Kuga FHEV
Fotó: SportVerda

Az FHEV, azaz Full Hybrid Electric Vehicle jelölést viselő Kuga hajtáslánca ugyanis megegyezik a Toyotákban használt nagyobb hibrid rendszerrel. Nem hálózatról tölthető, hanem „sima” öntöltős hajtálsáncról van szó, melyben egy 2,5 literes, négyhengeres benzinmotor adja a belsőégésű komponenst. Ezt pedig már közepes gázadásra is feltűnően felpörgeti az automataváltó programja, majd konstans fordulaton küldi, amíg nem könnyít a vezető a jobb lábán.

Ford Kuga FHEV
Ford Kuga FHEV
Fotó: SportVerda

Van belőle fronthajtású és összkerekes változat is, a miénk az utóbbi volt. Ebben a hátsó tengelynél is van egy villanymotor, a rendszerteljesítménye pedig 183 lóerő, míg az elsőkerekesé 180. Teljesen mindegy, és az is, hogy a módosítás előtt még 190 lovas volt, mert közben a gyorsulási adat 9,5-ről 8,3 másodpercre javult (0–100 km/h)! Szép érték, de a hibrid Kuga így sem sarkall sportos vezetésre, bár családi SUV-ről lévén szó, nem is várunk tőle ilyesmit.

Ford Kuga műszerfal
Ford Kuga-műszerfal
Fotó: SportVerda
Ford Kuga belső
Ford Kuga-belső
Fotó: SportVerda

Jó fogyasztást annál inkább, és ezt meg is adja. Tesztünkön 5,4 literes átlaggal zárt a hibrid Kuga, amely megdöbbentően jó adat egy közel 1,8 tonnás autótól. Miként az is, hogy utunk első 200 km-éből 132-t teljesen elektromosan tettünk meg. Ezt pedig onnan tudjuk, hogy az átlagfogyasztás mellet ezt is közli a fedélzeti számítógép, ami remek ötlet. Még egyszer mondom, nem konnektoros, hanem sima hibridről van szó, így egészen megdöbbentő az elektromos kilométerek ilyen magas aránya.

Ford Kuga ST Line
Ford Kuga ST Line
Fotó: SportVerda

Az ST-Line csomaghoz is „csak” 18 colos felnik járnak alapból, a Fordnál nem estek túlzásba ezen a téren, és ezt jól is tették. Aki szeretne malomkerekeket, rendelhet hozzá 20 colosakat is. Ezek a 18-asok még a ballonos, más szóval magas oldalfalú (225/60) abroncsokkal sem töltik ki teljesen a kerékjáratokat, és nagyon jól jönnek földúton, főleg az összkerékhajtással együtt. Még a rugóutak is egész nagyok, a hasmagasság viszont nem az, úgyhogy a földúton csapatással csak óvatosan… A gyalázatos minőségű „aszfaltozott” útjainkra viszont tökéletes a Kuga, főleg ezekkel a gumikkal, és a mindennapi használatot illetően ennek van igazán nagy jelentősége.

Ford Kuga FHEV
Ford Kuga FHEV
Fotó: SportVerda

teszt és fotó: BG, SportVerda

Kapcsolódó írásaink

Előzi a Passatot?

ĀDízelmotorral, összkerékhajtással és Laurin&Klement felszereltséggel próbáltuk ki a Skoda új csúcskombiját, amely kannibalizálhatja a Passat vásárlóközönségét

Vezetésre termett

ĀEgyre kisebb motorok, turbófeltöltő, három henger meg ilyesmi? Igen, ez a trend, de nem a Mazdánál…

Játékautó 1:1 méretben

ĀTovábbra is páratlan élményt nyújt ez a remek kis roadster, főleg a kétliteres motorral, de ettől hamarosan búcsút kell vennünk