Autó-motor

Az olaszok sem tudták megtörni bajnokunkat

Több rizikós helyzetet is megoldott a magyar versenyző

Magyar János az olasz bajnokság monzai fordulóján szerepelhetett a hétvégén. Mind a két verseny eléggé munkásra sikerült a többszörös bajnok formaautó-versenyző számára.

Az olaszok sem tudták megtörni bajnokunkat
Magyar János Monzában
Fotó: MH/MJ

Gigamezőny fogadta az olasz bajnokság résztvevőit a hétvégén Monzában. Magyar Jánosnak 35 fős mezőnyben kellett helytállnia.

A szabadedzéseken még néhol esős, néhol száraz pálya várta a pilótákat. „Összességében jó volt, nagyon tetszett. Amikor ideértünk, esett az eső. Igaz, hogy ismerkedni kellett a pályával, hiszen két évvel ezelőtt jártunk itt utoljára, ami után újraaszfaltozták, de ez az ismerkedés is jól sikerült” – fogalmazott Magyar János.

Míg sok pilóta nem merte feszegetni a határokat, az őrbottyáni versenyző élvezte a körülményeket. Kiemelte: „A szabadedzésen még eső volt, én élveztem, nagyon szeretem a vizes pályát. Tudtam volna még gyorsulni, örültem volna, hogy ha marad az eső egész hétvégén.”

A hatalmas mezőny miatt az időmérő lebonyolítása is megváltozott.

„Sokan vagyunk a pályán, ezért megosztották a mezőnyt, 12 perc volt az időmérő számunkra, így nem sok időnk volt jó köridőt futni. Mi teljesen más stratégiával mentünk fel a pályára, mint a többiek” – összegezte a kvalifikáción történteket Magyar János.

Szombaton a hétvége első versenyével folytatódott a program. „Nem álló rajt volt, amit én sajnáltam. A futamon egész jó tempót tudtam autózni, végig meccseltem, de a végén kaptam egy defektet, rengeteg volt a törmelék a pályán, ami miatt fel kellett adnom a versenyt” – fogalmazott.

Vasárnap délelőtt a második futamon a rajtrács tizenegyedik pozíciójából várhatta a rajtot Magyar János. A safetycar-ral és kicsúszásokkal tarkított versenyről a többszörös FIA CEZ-bajnok kifejtette: „Jól elkaptam a rajtot, jól elrugaszkodtam, berajtoltam két autó közé, majd az 1-es kanyar felé haladva összeakadtak mellettem, és hátulról meglöktek, ki kellett mennem a pályáról, több pozíciót is vesztettem, majd kezdődhetett a felzárkózás. Jó tempót tudtam menni, és már a hatodik helyért küzdöttem, amikor hátulról ismét nekem jöttek és kilöktek a pályáról, a 15. helyről kellett megkezdenem újra a felzárkózást, alig két kör alatt a kilencedik helyig jöttem fel.”

Hiába a nehezítő tényezők, a kicsúszások, a hatalmas mezőny, a váltakozó időjárás, Magyar János egyszer sem adta fel. Hiába lökték ki, hiába esett vissza, végül mindig kihozta az adott helyzetből a maximumot. Az olasz hétvégével véget ért számára a 2024-es év, amit az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság kategóriagyőzteseként és az abszolút elszámolás bronzérmeseként zárt.

Kapcsolódó írásaink