Autó-motor

Verstappen verhetetlen

Norris megmutatta klasszisát

A nemzetközi sajtó elsősorban a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappennek, a Red Bull holland versenyzőjének kifogástalan teljesítményét, győzelmét és fölényét taglalta a vasárnapi Forma–1-es Kínai Nagydíj után, de megemlítette a másodikként célba érő Lando Norrisnak, a McLaren brit pilótájának kiváló produkcióját is.

Verstappen verhetetlen
Max Verstappen, a Red Bull Racing holland pilótája megszerezte a pole pozíciót a Forma–1-es Kínai Nagydíj időmérő edzésén a sanghaji nemzetközi versenypályán, 2024. április 20-án
Fotó: AFP/Hector Retamal

Hollandia
AD:
„Max Verstappen Kínát is kipipálhatja a listán. A Forma–1 öt évig nem járt Sanghajban, de a visszatéréskor a holland címvédő megmutatta, ki lett az uralkodó az autósport elitkategóriájában az elmúlt öt év során. Verstappen tökéletes hétvégét zárt annak ellenére, hogy kissé gyengén kezdett a sprintkvalifikáción elért negyedik hellyel.”
De Telegraaf:
„Max Verstappen Sanghajban is csúcsformát és kiváló teljesítményt mutatott. Erős szombat után – melynek során megnyerte a sprintfutamot és pole pozíciót szerzett – vasárnap kihívó nélkül maradt.”

Nagy-Britannia
Telegraph:
„Verstappen két biztonsági autós fázist is sértetlenül túlélt, aztán az elmúlt 49 futamból a 38. nyerte meg, és feltartóztathatatlanul menetel sorozatban negyedik vb-címe felé.”
Mirror:
„Lando Norris megmutatta, mire képes és megakadályozta az újabb kettős Red Bull-sikert Sanghajban. Max Verstappen győzelmi szériájával ugyanakkor ő sem tudott mit kezdeni. A holland címvédő végig irányított a Kínai Nagydíjon és kényelmesen diadalmaskodott.”
Guardian:
„Verstappen győzelme valójában egy pillanatig sem forgott veszélyben Sanghajban, ahova 2019 után tért vissza a Forma–1. Tökéletes módon irányított a két biztonsági autós fázis ellenére, és öt forduló után már 25 ponttal vezet az összetettben csapattársa, Sergio Pérez előtt.”
Daily Mail:
„Nagyon úgy tűnik, hogy senki nem tudja megakadályozni Verstappent a negyedik vb-címének megszerzésében.”

Svájc
Blick:
„Max Verstappen az első másodperctől kezdve uralta a show-t.”

Ausztria
Salzburger Nachrichten:
„A Forma–1 idei első sprintfutamos hétvégéje nem tartogatott nagy meglepetést. A címvédő Max Verstappen a naptárba öt év után visszatérő sanhgaji pályán is fölényben volt, és szombaton a sprintfutamot, vasárnap pedig a Kínai Nagydíjat is könnyedén nyerte meg.”

Franciaország
Le Parisien:
„Az ember már nem tudja pontosan, hogy untatja, vagy lenyűgözi Max Verstappen fölénye. A Kínai Nagydíjat is ez a kettős érzés jellemezte, a címvédő egy nappal a sprintfutamon aratott sikere után az idénybeli negyedik és pályafutása 58. győzelmét aratta Sanghajban.”

Spanyolország
Mundo Deportivo:
„Verstappennek nincs ellenfele. A holland címvédő a rajttól a célig már-már sértő fölényben volt minden riválisával szemben a sanghaji futamon.”
Sport:
„Max Verstappen verhetetlennek tűnik, és bár 19 futam még hátra van a szezonból, jelenleg senki nem kételkedik abban, hogy az év végén négyszeres világbajnok lesz.”

Kapcsolódó írásaink

Verstappen-siker Sanghajban

ĀA 26 éves holland pilótának a kínai verseny volt karrierje 190. F1-es viadala, amelyen az idei negyedik és pályafutása 58. futamgyőzelmét aratta