Autó-motor

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma–1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.

Verstappen nyerte a sprintfutamot
Max Verstappen, a Red Bull Racing holland pilótája
Fotó: AFP/Philip Fong

A 26 éves holland pilóta mögött Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres vb-győztes brit versenyzője zárt másodikként, a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez pedig harmadikként.

A rajtot a pole pozícióból startoló Lando Norris (McLaren) nem kapta el jól, aztán az első kanyarban megcsúszott és egészen a hetedik helyig esett vissza. A vezetést a jól startoló Hamilton vette át és nagyjából a táv feléig az élen is tudott maradni. Verstappen azonban a valamivel több mint 100 kilométeres rövid futam második felében először az akkor második helyen száguldó Fernando Alonsót (Aston Martin), majd pedig Hamiltont is viszonylag könnyedén lehagyta, a folytatásban pedig simán nyerte a sprintversenyt.

Az izgalmakat a harmadik helyért megvívott csata „szolgáltatta” a hajrában, amikor Alonso, Pérez, valamint a két ferraris versenyző, Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc küzdött meg egymással csaknem egy teljes körön keresztül. A négyesből Alonso húzta a legrövidebbet, neki az oda-vissza előzgetésben megsérült az autója, így végül fel kellett adnia a viadalt, míg Pérez a közvetlenül előtte küzdő hármas csatájából „profitálva” jött fel harmadiknak.

A kínai verseny az idei naptár első sprintfutamos hétvégéje, a rövidtávú viadalon pedig az első nyolc helyezett szerez világbajnoki pontokat: a győztes nyolc, a második hét, a harmadik hat, a negyedik öt, az ötödik négy, a hatodik három, a hetedik kettő, a nyolcadik pedig egy pontot.

A vasárnapi Kínai Nagydíj rajtsorrendjéről döntő időmérő edzést – közép-európai idő szerint – 9 órakor rendezik.

Kapcsolódó írásaink