Autó-motor

Itt az újabb Forma–1-es botrány: egymásnak esett Hamilton és Alonso!

A brit súlyos váddal illette a másik világbajnokot

A 2023-as Forma–1-es szezon zárófutama után a nyolcszoros világbajnok Lewis Hamilton azzal gyanúsította meg a mezőny másik veteránját, Fernando Alonsót, hogy szándékosan játszadozott vele a versenypályán – számolt be az Origo.

Itt az újabb Forma–1-es botrány: egymásnak esett Hamilton és Alonso!
Lewis Hamilton
Fotó: NorthFoto

Az egyik boxkiállás után ugyanis Alonso épp Hamilton elé került vissza, és a brit pilóta szerint váratlanul levette a lábát a gázpedálról, majd büntetőfékezést hajtott végre. Az esetet követően Hamilton többször is panaszkodott erre a csapatrádióban, majd a futam után is szóvá tette – írták.

Alonso azonnal reagált a vádakra. Elmondta, szó sem volt büntetőfékezésről, csupán el akarta engedni Hamiltont, hogy utána ő nyithassa ki a hátsó szárnyát.

„Egyértelmű, hogy Lewis nagyon ért a Formula1-hez, rendkívül okos, sok a tapasztalata, de nekem még nála is több – mondta viccelődve, majd felidézte, hogy 2013-ban, Kanadában már volt egy hasonló párbajuk – Akkoriban, Kanadában ugyanezt játszottuk végig, de akkor is és most is én nyertem, tehát minden rendben van.”

Kapcsolódó írásaink