Autó-motor

50 év után leáll az ikonikus kisautó gyártása

Elektromos autókat gyártanak helyette

Ötven év után végleg megszűnik egy amerikai márka népszerű kisautója, a Ford Fiesta gyártása, írja a BBC alapján a hirado.hu. A típus különböző generációiból 1976 és 2023 közt, vagyis közel ötven év alatt mintegy 22 millió példányt gyártottak.

50 év után leáll az ikonikus kisautó gyártása
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

A típus nevét Henry Ford II., a márka alapítójának legidősebb unokája adta, a Fiesta tervezését a hetvenes évek elején, az olajválság időszakában kezdték el.

A kis autó történetében éppúgy megtaláljuk a korai ezer köbcentis, karburátoros benzinmotorral szerelt, mindössze 40-45 lóerős alapkiviteleket, mint a későbbi sportmodelleket, és persze az alapjaikban különböző felszereltségi szinteket.

Nagy-Britanniában 2009 és 2020 közt abszolút piacvezető volt, de Európa számos országban őrizte népszerűségét a Fiesta, elektromos változatot viszont nem terveztek belőle, és a kisautó-kategória sem számít fontosnak már a gyártók számára, ezért lehetett sejteni, hogy a típusnak nincs jövője.

A gyártó németországi üzemében elektromos autókat gyártanak majd – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink