Ajánló
Törökország tajtékzik a Gázai övezet miatt, Izrael óvatos Ankarával szemben
Diplomáciai adok-kapok
A zavargások tetőpontjukat hétfőn, az izraeli amerikai nagykövetség Jeruzsálembe való költöztetése napján érték el, mintegy hatvan palesztin halottal. Az összecsapások mellett komoly diplomáciai felháborodás is kísérte a költöztetést, amelyet a kemény izraeli fellépés miatt Törökország bírált a leghevesebben. Ez folytatódott tegnap, amikor Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter a TRT Haber török állami hírtelevízióban bejelentette, hogy a hétfői gázai eseményeket a Nemzetközi Büntetőbíróságra kell vinni, ezt a lépést viszont csak a palesztinok tehetik meg. Ankara ugyanakkor az egész világ egyesítése céljából az ENSZ Közgyűlése elé is beterjeszti majd az ügyet. A világszervezet keddi, New York-i ülésén nem fogalmazott meg kemény bírálatokat – emiatt Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint tehetetlennek és „elhasználtnak” bizonyult. Ankara ezért a hétfői véres történések miatt mára összehívta Isztambulba az 57 muszlim országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének rendkívüli ülését. Erdogan közölte: Törökország „minden erejével palesztin testvérei megsegítésén lesz”, és nem engedi Izraelnek, hogy „elorozza Jeruzsálemet a palesztinoktól”. Erdogan többek között Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Angela Merkel német kancellárral, valamint Ferenc pápával is egyeztetett. Izrael a korábbi diktátorozáshoz képest visszafogottabban fogalmazott, Cipi Hoteveli külügyminiszter-helyettes a közszolgálati rádióban tegnap nyilvánvalóvá tette, hogy Ankara sértegetéseit hasonló sértegetéssel viszonozták, de Törökország a térség fontos állama, s Izrael nem kívánja megszakítani diplomáciai kapcsolatait vele. Időközben megszólalt Kairó is: Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök regionális instabilitás kiváltásával vádolta meg Washingtont a nagykövetség költöztetése miatt. Mellékszál, de Romániában belpolitikai botrányt is kavart, hogy Viorica Dancila miniszterelnök és kormánya az államfő tudta nélkül memorandumot fogadott el Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről, s emiatt az ellenzék feljelentést tett.