Ajánló

Világszínvonalú lesz a debreceni üzem

A cívisváros egyeteme felvette a kapcsolatot a győri és a kecskeméti intézményekkel, ahol az Audi-, illetve a Mercedes-autógyár számára képeznek szakembereket

A BMW ideérkezése előtt a Debreceni Egyetemet is átvilágították, felmérték a német cég szakemberei. Az egyetemen eddig meghatározó szerepet játszó agrár-, orvos- és gyógyszerészeti tudományágak mellé valószínűleg felzárkózik a műszaki ág is.

Ilyen rövid idő alatt, ilyen lényegretörő egyetemfelmérésben még nem volt részünk, mint amit a BMW szakemberi végeztek nálunk a közelmúltban – jelentette ki Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora. Úgy fogalmazott, a beruházás létrejötte érdekében az iparkamara is megtette a magáét, és a város is „odatette magát”, az egyetemen pedig prioritást élveztek az ezzel kapcsolatos tárgyalások. Kiemelte, hogy a Debreceni Egyetemen eddig meghatározó szerepet játszó agrár-, orvos- és gyógyszerészeti tudományágak mellé valószínűleg felzárkózik a műszaki ág is. Minden bizonnyal ez utóbbi fejlődik majd a leggyorsabb ütemben az elkövetkező években – derült ki a Hajdú Online tudósításából.

Bács Zoltán, a DE kancellárja hangsúlyozta, hogy a Debreceni Egyetemnek van a Budapesti Műszaki Egyetem után a második legtöbb műszaki, természettudományos, matematikai és informatikai hallgatója, több mint nyolcezer. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy felvették a kapcsolatot a győri és a kecskeméti egyetemekkel, ahol az Audi-, illetve a Mercedes-autógyárak számára képeznek szakembereket. Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy értékelte a BMW-autógyár építését, hogy ez nagy lehetőség Debrecennek. Elmondta, hogy bár az Eurostat adatai szerint a visegrádi országok közül az elmúlt 15 évben a külföldi működőtőke negyvenegy százaléka Magyarországra érkezett, ezt azonban nem tudtuk jól kihasználni, Csehország, Lengyelország és Szlovákia ennek ellenére lényegesen gyorsabban fejlődött, mint hazánk. Kiemelte, hogy a BMW hamarosan olyan hatalmas beruházást hoz Debrecenbe, amely nagyobb, mint az eddig ide érkezett tőke ­összessége. Azért, hogy ebből profitáljunk, a kormányzattal összefogva térségi stratégiára lenne szükség, támogatásokkal. Meg kell majd nézni, mit csináltak jól és rosszul Kecskeméten akkor, amikor odaérkezett a Mercedes – vélte Miklóssy Ferenc. A Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról is beszélt, hogy a legnagyobb internetes videómegosztó oldalon látható egy olyan kisfilm, amely azt mutatja be, hogyan szerelnek össze egy autót az egyik BMW-gyárban.

Eszerint a jármű úgy megy végig a futószalagon, hogy szinte az összes munkát robotok végzik. Emberi kéz csak a folyamat legvégén, akkor érinti meg a munkadarabot, amikor két kis alkatrészt munkások illesztenek be a műszerfalba. A dolgozók többnyire a gépeket szolgálják ki, ellenőrzik, vagy laptopról – időnként több ezer kilométerről – javítják a gyártó szoftverek hibáit. A debreceni üzem is ilyen világszínvonalú lesz.


A devizaárfolyamok alakulása és a jövőbe fektetés rövid távon kedvezőtlen hatást gyakorolt a német cég növekedésére
A BMW megerősítette idei céljait

Külföldi elemzők várakozásai ellenére a BMW profitja csak minimálisan csökkent, a nyereséget elsősorban az elektromos és az önvezető autók fejlesztését célzó magas költségek fogták vissza. A cég megerősítette idei növekedési céljait.
bmwNem kopó csillogás: minimális vesztesége ellenére optimistán tekint előre a BMW (Fotó: Reuters/Jason Lee)
Rekordszámú eladás mellett a vártnál jobb eredményről számolt be a BMW német autógyártó konszern tegnap közzétett gyorsjelentésében. A müncheni székhelyű vállalat árbevétele 2,9 százalékkal 25,023 milliárd euróra, az adó- és kamatfizetés előtti eredménye pedig 6,3 százalékkal 2,764 milliárd euróra csökkent a második negyedévben. A Reuters által megkérdezett elemzők ennél alacsonyabb, 2,69 milliárd eurós adó- és kamatfizetés előtti profitra számítottak. A BMW adózás előtti nyeresége 2,873 milliárd euróra rúgott április-júniusban, ami hat százalékkal kevesebb mint az egy évvel korábbi 3,05 milliárd euró.

A tiszta haszon 6,1 százalékkal 2,082 milliárd euróra esett vissza. A nyereséget elsősorban az elektromos és az önvezető autók fejlesztését célzó magas költségek fogták vissza. A devizaárfolyamok alakulása ugyancsak kedvezőtlen hatást gyakorolt. Az idei első fél évben a BMW árbevétele négy százalékkal 47,7 milliárd euróra, az adó- és kamatfizetés előtti eredménye pedig 4,8 százalékkal 5,47 milliárd euróra mérséklődött. A BMW-csoport úgy a második negyedévben, mint az első fél évben rekordszámú autót értékesített. Az idei második negyedévben éves összevetésben 0,7 százalékkal több, 637 878 darab BMW, Mini és Rolls-Royce típusú autót adtak el, miközben 6,3 százalékkal több, 652 981 autót gyártottak. Az első fél évben 1,8 százalékkal, 1 242 507-re nőtt a tulajdonosának átadott új autók száma, a gyártás pedig 4,3 százalékkal 1 316 314-re emelkedett. Az autógyártó cég határozottan megerősítette idei céljait, miszerint a tavalyinál valamivel több autó értékesítéséből nagyobb bevételre tesz szert, a csoport adózás előtti nyeresége pedig a tavalyi évvel azonos szintet ér majd el.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom