Ajánló
Varju László alakítása Oscart ért
Újabb vandál tüntetőt ítéltek el, a Kossuth téri országzászló megrongálása miatt közmunkát szabott ki rá a bíróság

Korábban Donáth Anna Momentum-alelnököt a rendőrök egy füstbomba miatt rabosították néhány órára, amit a törpepárt részéről igazságtalannak tartottak. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a vonatkozó törvény szerint ugyanilyen pirotechnikai eszközt legálisan be lehet szerezni, ám közterületen használni tilos, magánterületen is csak földre letéve, illetve nyolc méteres távolságból. Ezek a feltételek sem a volt SZDSZ-es parlamenti képviselő lánya, sem a rendőrök közé füstbombát dobó Fekete-Győr esetében nem teljesültek.
Tegnap egyébként gyorsított eljárásban 312 óra közérdekű munkára ítélték rongálás miatt azt a férfit, aki az egyik demonstráció során fekete festéket fújt a Kossuth téri országzászlóra – tudatta a Fővárosi Főügyészség. Korábban egy rendőröket bántalmazó, részeg aktivistát felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság.
Közben két állatorvos panaszt nyújtott be Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, eredeti szakmája szerint állatorvos ellen az MTVA Kunigunda utcai székházában tanúsított magatartása miatt a Magyar Állatorvosi Kamara Etikai Bizottságához. Az etikai eljárást kezdeményező dokumentumot egyik aláírója, Szinesi András juttatta el az MTI-hez. Szerinte megállapítható: Hadházy az etikai vétség tényállását kimerítette. A Fidelitas ezzel szemben „díjazta” a tévészékházban ugyancsak akciózó, DK-s Varju László teljesítményét, újpesti szervezetük jelképes Oscar-díjat vitt a Gyurcsány-párt kerületi irodájához, amit a képviselőnek szántak „kimagasló színészi alakításáért”. Renge Zsolt, az újpesti Fidelitas elnöke azonban arra szólította fel a politikust: hagyja abba a színészkedést, és ne hozzon szégyent Újpestre jogsértő magatartásával.