Ajánló
Váltónk világcsúccsal győzött
Rövidpályás gyorskorcsolya. Két arany-, egy ezüst- és egy bronzérem a mérleg

Liu Shaoang (balról) 1000 méteren és a váltóban is aranyérmes lett (Forrás: Isu.org)
Remekül sikerült az szezonnyitó a magyar váltónak. A phjongcshangi aranynégyesből az egyéves pihenőt tartó Knoch Viktor helyett Varnyú Alex szerepelt a Liu testvérek és Burján Csaba mellett. A kvartett az 5000 méteres táv végén magabiztosan előzte meg a dél-koreai és a holland négyest az ötcsapatos fináléban, ráadásul a 6:28.625 perces idő világrekordot jelentett. Az eddigi csúcsot az amerikaiak 6:29.052 perccel tartották közel egy éve, ennél most az első három váltó jobbat ért el.
A 20 éves Liu Shaoang egyéniben is remekül szerepelt, egészen magabiztos versenyzéssel bizonyult a legjobbnak 1000 méteren: a negyed- és az elődöntőből is futamgyőztesként jutott tovább, majd a fináléban sem talált legyőzőre, noha a befutó rendkívül szoros volt, ugyanis a második dél-koreai Park Dzsi Vont mindössze 50, a harmadik kínai Zsen Ce-vejt 65 ezreddel előzte meg.
„Nem vezettünk a váltóban, csak a legvégén, de ezek szerint ez kell a győzelemhez – mondta Liu Shaoang. – Én egyébként nem éreztem azt, hogy világrekord születhet, azt azért igen, hogy gyorsan megyünk. Nagyon elfáradtam ezen a világkupán.”
A kanadai városban rendezett második 500 méteres verseny döntőjében a 22 éves Liu Shaolin harmadik lett a kínai Vu Ta-csing, illetve a kazah Abzal Azsgalijev mögött.