Ajánló

Újra itt a Soros-terv

Az európai parlamenti javaslat nem megállítja, hanem pénzzel ösztönzi a bevándorlók betelepítését – erről beszélt lapunknak Gál Kinga fideszes EP-képviselő

Tripláznák a pénzt Brüsszelben a migránsok szétosztására és integrációjára, de a helyben segítést csökkentenék. Így árusítják ki Európát – mondta a Fidesz-frakció szóvivője.

Gál Kinga 20190314
A helyben segítés helyett a problémát hoznák Európába Gál Kinga szerint (Forrás: European Parliament )

Elfogadta strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament a 2021–2027 közötti évekre vonatkozó menekültügyi és migrációs alapra vonatkozó álláspontját, üdvözölte, hogy az Európai Bizottság a következő többéves pénzügyi időszakban 10,4 milliárd eurós költségvetést javasolt az Európát érő menekültügyi, migrációs és integrációs kihívások kezelésére. A javaslatot 374 igen szavazattal, 260 nem szavazat ellenében és 47 tartózkodás mellett fogadta el a plénum. Az Európai Néppárt képviselőinek többsége, – beleértve Manfred Weber frakcióvezetőt és a Fideszt is – elutasította a dokumentumot, míg egy részük, köztük a Fidesz kizárását követelő erők igennel szavaztak. A magyar delegációban a kormánypártiak mellett a jobbikos Balczó Zoltán, valamint a független Morvai Krisztina és Kovács Béla szavazott nemmel. A szocialista Szanyi Tibor, a DK-s Niedermüller Péter és Molnár Csaba, az LMP-s Meszerics Tamás és a párbeszédes Jávor Benedek pedig igennel szavaztak, a szocialista Ujhelyi István tartózkodott.

Az előző este tartott vita egyetlen magyar felszólalója a DK-s Niedermüller Péter volt, aki a „szolidaritás és a felelősség megosztása” mellett foglalt állást, és bírálta az Európai Tanácsot, hogy több éve nem tud megegyezésre jutni a közös menekültügyi ügynökségről. Utóbbi intézmény létrehozása egyébként fontos eleme volt azoknak a terveknek, amelyeket 2015-ben és 2016-ban fogalmazott meg George Soros.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő lapunknak úgy fogalmazott, a máltai szocialista Miriam Dalli jelentésével az a legnagyobb baj, hogy a háromszorosára növelt keretet nem a helyben segítésre – ami a magyar migrációs politika egyik kulcseleme –, hanem az integrációra, szétosztásra, betelepítésre, áttelepítésre akarja költeni, erre utal az is, hogy a migráció okainak kezelésére szánható összeget a keret öt százalékában maximalizálja. Felhívta a figyelmet, hogy a javaslat célzottan támogatja a betelepítést, a migráció legalizálását. Hiába állítja az Európai Bizottság, hogy nem lesznek betelepítési kvóták, a javaslat jelentős összeget különít el erre a célra – mutatott rá. A javaslat nem megállítja, hanem pénzzel ösztönzi a migránsok betelepítését – emelte ki Gál Kinga, utalva arra, hogy áttelepített, befogadott migránsonként a javaslat szerint Brüsszel tízezer eurót fizetne az adott tagállamnak.

„Ez az alap nem Európa és nem az európai emberek védelmét, hanem egyértelműen a migránsok behozatalát szolgálja” – reagált Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője, hozzáfűzve: ebből finanszíroznák a migráció legalizálását, a migránsok betelepítését, s a tagállamok közötti elosztását. „Így árusítják ki Európát, Európa biztonságát és keresztény kultúráját. Brüsszelben minden a Soros-terv szerint zajlik: több pénzzel, migránsvízummal, a gazdasági bevándorlás legalizálásával és kvótával készülnek a migránsok tömeges betelepítésére” – fogalmazott.


Röviden

Az európai vízuminformációs rendszer reformját javasolta tegnapi strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament – írta az MTI. Az ülésen elfogadott javaslat szerint kötelező biztonsági ellenőrzésre van szükség az unió összes adatbázisában a többféle személyazonosságot használó belépésre jelentkezők, a biztonsági kockázatot jelentő emberek, valamint az olyan egyének kiszűrésére, akikkel kapcsolatban felvetődik az illegális bevándorlás gyanúja.

Egyre több család költözik vidékre a német nagyvárosokból, a helyüket pedig főként migránsok veszik át – derül ki egy felmérésből, amelyet a Die Welt közölt. A vizsgálat eredménye szerint bár a német családok elhagyják a nagyvárosokat, azok népességszáma mégis növekszik a sok bevándorló miatt. A kiköltözés másik okaként a felmérésben a növekvő ingatlanárakat jelölték meg.

Szemet hunynak az európai kormányok a migránsok ezreinek „rendszeres, törvénytelen és gyakran erőszakos” kiutasításában és kollektív kitoloncolásában Horvátországból Bosznia-Hercegovinába az Amnesty International jelentése szerint – közölte a horvát sajtó. (HSz)