Ajánló

Újabb küzdelmek Brüsszel tervei miatt

A határokon túl is megemlékezett a forradalomról a magyarság

Világszerte ünnepelte a magyarság március 15-ét, a miniszterelnök levélben üzent, a külügyminiszter körutat tett.

Levélben köszöntötte Orbán Viktor a világ magyarságát az ünnepség előestéjén. „1848. március 15-e szabadságunk, nemzeti függetlenségünk és összetartozásunk szimbóluma” – írta, hozzátéve, a márciusi ifjak példát mutattak Európában, és egyértelmű, ma is csak a jövőjük érdekében együtt cselekvő, öntudatos nemzetek állhatnak meg a birodalmi fenyegetésekkel szemben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Marosvásárhelyen arra hívta fel a figyelmet, hogy ma is összefogva kell megvédeni a szabadságot, nemzeti kormányunk mindig kiáll a határon túli magyarok jogaiért, és büszkeség, hogy az EU-ban egyedüliként Magyarország kérdezte meg a népét arról, akar-e tömeges bevándorlást. Szijjártó felszólalt a marosvásárhelyi magyar felsőoktatás mellett is, de videóüzenetben is szólt a határon túli magyarsághoz. Szijjártó átvette az újjáalapított marosvásárhelyi római katolikus gimnázium által adományozott Rákóczi-díjat, majd Nyárádszeredában is beszélt, ott a helyi műfüves nagypálya átadásán. Azt mondta: a nemzetek Európájában hisz, és elutasítja a birodalmi felfogást.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az 1918-as gyulafehérvári ígéretek betartását kérte számon Romá­nián, Vass Levente helyi RMDSZ-elnök új kiegyezést szorgalmazott. Nagyváradon Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a mindennapi békés élet-, igazság- és szabadságharcok megvívására biztatta hallgatóságát.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Aradon járt, ahol azt hangsúlyozta, magyar életet akarunk élni a szülőföldünkön, és nem engedünk a jogainkból. Székelyudvarhelyen Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke mondta el, hogy a brüsszeli birodalmi törekvések ma ismét szabadságharcra kényszerítik a magyarokat, az idei tavaszi hadjárat legfontosabb ütközete az EP-választás lesz. Lendván Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke arról beszélt: a magyar nép ismét kezd hatalmas kezd lenni, lépésről lépésre szerzi vissza önállóságát, amit a környezete is megérez.

Viorica Dancila román miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat, biztosítva a nemzetiségeket, hogy a román állam továbbra is teljes elköteleződéssel támogatja a nemzeti önazonosság szabad kifejezését. A magyar szervezetek egyébként – a Miniszterelnökség szerint – világszerte ünnepelték március 15-ét a nemzetpolitikai államtitkárság Kőrösi Csoma Sándor- és Petőfi Sándor-program ösztöndíjasainak segítségével.


Röviden

Ez itt a közös hazánk, nekünk kell benne felépítenünk otthonainkat, nekünk kell benne létrehozni közösségeinket, nekünk kell benne boldogulni, és ha a sors úgy hozza, nekünk kell képesnek lenni arra, hogy megvédjük – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten.

Március 15-e csodája abban áll, hogy ilyenkor a nemzet emlékezete, minden történelmi áldozatunk és a szabadságért folytatott küzdelmünk egyetlenegy napban sűrűsödik össze, ez a nap a magyar hazaszeretet napja – mutatott rá Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Nagykanizsán.

Az elmúlt harminc évben úgy gondoltuk, a nemzetek Európájában élve biztonságban vagyunk, ám úgy tűnik, tévedtünk: mára nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadságért újra meg újra meg kell harcolnunk – fogalmazott Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója Karcagon.

Az 1848–49-es események tizenkét pontja ma is érvényes – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapesten. Hozzátette, bár a körülmények megváltoztak, alapjaiban semmi sem módosult.

A magyar ember soha nem akarta feladni függetlenségét – emelte ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Felidézte: 1848 tavasza arról szólt, hogy a birodalomban élő nemzetek mennyire szerettek volna szabaddá válni.

A magyarok 1848-ban vér nélküli forradalommal írták be magukat Európa történelmébe, példa nélküli nemzeti egységben vívták ki a nemzet szabadságát és függetlenségét a birodalom elnyomásával szemben – hangsúlyozta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Csornán.

Európa és hazánk jövőjéért most nem fegyverrel, hanem munkával, ésszel és az európai parlamenti választáson szavazatokkal kell megküzdeni – mondta Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő a Fidelitas megemlékezésén.

Március 15-e az egyetlen ünnep, amit minden magyar magáénak érezhet anélkül, hogy világnézetét, vallását, hitét fel kellene adnia – hangoztatta Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke a fővárosban.