Ajánló

Újabb fejlesztés Budapesten

Palkovics László: Kiemelt jelentőségű hazánk számára a járműipar

A Continental AG technológiai vállalat megnyitotta mesterséges­intelligencia-fejlesztő központját tegnap Budapesten.

Palkovics
„Támogatjuk a komplex megoldásokat” (Fotó: Papajcsik Péter)

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta: abban, hogy a vállalat Budapestre hozta ezt az unikális fejlesztő központot, szerepe volt a Continental és a magyar kormány között felépült bizalomnak. A járműipar – az általa teremtett munkahelyek, valamint a KFI-tevékenység miatt – kiemelt jelentőségű iparág Magyarország számára, a kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy minél több fejlesztést idehozzanak – tette hozzá.

Elmondta, hogy továbbra is fontosak azok a munkahelyek, amelyeket az iparág teremtett, ráadásul az iparág jelentősége ma már nemcsak a gyártásban, hanem a fejlesztés területén is kiemelt. A miniszter szerint az iparágnak komplex megoldásokat kell kínálnia napjainkban, azaz olyan funkciókat kell megtanítani a számítógépekkel, amik eddig nem voltak jellemzők. Palkovics emlékeztetett rá, hogy azok a megoldások, amelyeket a járműipar kifejleszt, visszakerülnek más iparágakba, például a repülésbe vagy a vasúttechnológiába.

Jens Brüning, a központ vezetője elmondta: a helyszín kiválasztásában fontos szempont volt, hogy legyenek a közelben mesterséges intelligencia (MI) szakemberek, működő autóipari környezet, jó infrastruktúra. A központban az év végére száz mérnök dolgozik majd, az alkalmazotti kör fele már ott van.
Hozzátette, hogy a budapesti központot integrálták a globális szoftvergyártó hálózatba, a fejlett vezető támogató rendszerek üzletágon belül. Az új fejlesztőközpontnál a mély gépi tanulásra, így a biztonság szempontjából kritikus, valós idejű szoftveres alkalmazásokra fókuszálnak, és komplex vezetési szituációk kezelésére szolgáló megoldásokat fejlesztenek ki, big data méretű adatállomány felhasználásával – hívta fel a figyelmet a központ vezetője.