Ajánló

Új munkahelyek Miskolcon

Borsod-Abaúj-Zemplénben létesít szervizközpontot a Lufthansa Technik

Repülőgép motoralkatrész javító- és felújító bázist létesít Miskolcon a Lufthansa Technik AG. A vállalat ezzel négyszáz embernek ad munkát.

A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgépjavítással és –fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik AG 43 milliárd forintos befektetéssel szervizközpontot telepít Miskolcra – jelentette be tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A négyszáz munkahelyet teremtő üzem létrejöttéhez a magyar kormány képzési támogatással járul hozzá.
A repülőhajtóművek alkatrészeit javító miskolci szervizközpont nem csupán a Lufthansa, hanem más nemzetközi légitársaságok gépeit is fogadja, a miskolci bázis a tervek szerint 2022-ben kezdi meg a működését – derült ki a tárca lapunknak küldött tájékoztatásából.

A repülőhajtóművek fenntartása és gyors szervizelése kulcskérdés a légitársaságok számára, a kiszolgáló üzemek jelentősége ezért a légi közlekedéssel együtt rohamosan nő. A rendszerváltás óta ez lesz az eddigi legnagyobb egy összegű ipari beruházás a városban – mondta Kriza Ákos, a város polgármestere.
Mint közölte, a Lufthansa-beruházás igazolja, hogy a világ legnagyobb vállalatai is megtalálják számításukat Miskolcon. Egyben komoly elismerése annak a gazdaságfejlesztő munkának, amit a kormány és a városvezetés együtt végzett az elmúlt nyolc évben. Philip Mende, a Lufthansa Technik motoralkatrész- és mobilgépészeti szolgáltatásainak vezetője elmondta: Magyarország negyedik legnagyobb városaként Miskolc jelentős számú magasan képzett műszaki szakembert és jó infra­struktúrát kínál a beruházáshoz. Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője nemzetgazdasági jelentőségű beruházásnak nevezte a központ kiépítését, hiszen Miskolc Európa egyik legnagyobb karbantartó-javító-átvizsgáló központjának adhat majd otthont.