Ajánló

Trump újabb internetes hadjáratokba kezdett

Kormányzati leállással fenyeget az amerikai elnök a bevándorlás miatt

Twitteren támadta Donald Trump amerikai elnök Robert Muellert, és kormányzati leállással fenyegette a demokrata törvényhozókat, ha nem szavazzák meg a bevándorlási törvény módosítását.

A kormányzati munka leállását helyezte kilátásba Donald Trump amerikai elnök vasárnap Twitter-üzenetben, ha a demokrata törvényhozók nem szavazzák meg a bevándorlási törvény módosításait, például a határra tervezett falat. Ismételten sürgette, hogy az új törvénnyel szüntessék meg a vízumlottó gyakorlatát, az illegális bevándorlókat érintő „fogd el és ereszd el”-politikát, és kiállt a képességek alapján befogadó bevándorláspolitika mellett. Trump már többször fenyegetett a kormányzati leállással, és kétszer rövid időre alkalmazta is.

Az elnök egy másik vasárnapi Twitter-bejegyzésében feltételezett összeférhetetlenséggel vádolta meg Robert Muellert, aki a Trump elnökválasztási kampánycsapata és oroszok közti összejátszást vizsgáló bizottság vezetője. További két Twitter-üzenetében az elnök azt írta, a bizottság tele van demokratákkal, és feltette a kérdést, vajon miért nem vizsgálja Mueller Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelöltet, „beleértve saját magát is, aki Obamának dolgozott”. Trump ismét leszögezte: az igazi összejátszás az oroszokkal a demokratáknál történt.

Rudolph Giuliani, Trump jelenlegi ügyvédje pedig beteges hazudozónak nevezve támadta vasárnap Michael Cohent, az amerikai elnök egykori ügyvédjét. A pasas vallomása alapján egyetlen ügyben sem járnék el, hiszen önmagának is sokszor ellentmondott – hangoztatta. Giuliani szerint Michael Cohen a tudtuk nélkül lehallgatta több ügyfelét is. Michael Cohen ellen jelenleg New Yorkban nyomozás folyik banki és adócsalás, valamint a kampányfinanszírozásra vonatkozó törvény megsértésének gyanúja miatt.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom