Ajánló
Tovább folyik a párbeszéd a Néppárttal
Orbán reagált Weber feltételeire, de van, amiben nincs kompromisszum, Gulyás Gergely szerint a Fidesz tagságáról szóló vita valójában a bevándorlásról szól

A Közép-európai Egyetemre (CEU) vezetett a tegnap Budapestre érkező Manfred Weber első útja. Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője és csúcsjelöltje előzőleg az Augsburger Allgemeine bajor helyi lapnak azt mondta, Bajorország szeretne részt venni a CEU két tanszékének finanszírozásában, egy harmadik képzést pedig alapítványi formában, a müncheni műszaki egyetem koordinációjával valósítanának meg. A CEU közleménye szerint Weber arról beszélt Michael Ignatieff rektorral, hogy hogyan biztosítható a CEU amerikai akkreditációjú intézményként való működése Magyarországon.
A Soros-egyetem után Manfred Weber a Karmelita Kolostorba ment, ahol Orbán Viktor kormányfővel tárgyalt. Ezt követően pedig látogatást tett a Dohány utcai zsinagógában, és tárgyalt Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével. Weber itt rövid sajtótájékoztatót is tartott, ahol arról beszélt, nem sikerült az összes ügyet megtárgyalniuk, de konstruktív légkörben beszélgettek és voltak apró pozitív jelzések. Mint mondta, nem minden problémát sikerült megoldani, az EPP-n belül tovább folynak a tárgyalások. Hangsúlyozta, hogy a Néppárt által képviselt alapvető értékeket minden pártnak be kell tartania.
Sajtótájékoztatóján is elismételte múlt héten ismertetett három feltételét, amelyekhez a Fidesz néppárti tagságát köti: kulcskérdés, hogy a CEU Budapesten maradhasson, le kell szedni a George Sorost és Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság (EB) elnökét ábrázoló plakátokat és a jövőben sem indulhat EU-ellenes kampányt, továbbá Orbán Viktornak bocsánatot kell kérnie néppárti szövetségeseitől.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter délutáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a kormány támogatja Weber EB-elnökségét, hiszen a néppárti csúcsjelölt is kiáll a külső határok védelme és a migráció megállítása mellett. Gulyás szerint a Fidesz néppárti tagságáról szóló vita valójában a bevándorlásról szól, hiszen az eljárást kezdeményező pártok szinte kivétel nélkül megszavazták a kötelező kvótát. A találkozóról elmondta, kölcsönös volt a szándék, hogy a Fidesz a Néppártban maradjon, s a kormányfő egyértelműsítette, mely kérdésekben nem tud kompromisszumot kötni. Weber feltételeit illetően kiemelte, hogy a plakátkampány véget ért, a kormányfő senkit sem akart megbántani a „hasznos idióták” kifejezéssel, de ha azzal valakit megbántott, kész bocsánatot kérni, a CEU jövőjét pedig a kormány biztosítottnak látja. Megjegyezte, a vonatkozó törvény megfelel az európai gyakorlatnak. Gulyás bírálta a jelenlegi bizottságot, amiért nem tudta megakadályozni a Brexitet és kezelni a migrációt, s jelezte, a kormány kész együttműködni a következő EB elnökével az unió sikere érdekében. Megerősítette, a határőrizet, a migráció megállítása és a kereszténység védelme területén a kormány nem alkuszik.
Röviden
Más egyházakhoz hasonlóan a Mazsihisz is széles körben részesül állami támogatásban, a magyar kormány – a zsidó vallásból fakadó – speciális előírásokat tiszteletben tartja, biztonsági kérdésekben együttműködik a szervezettel – írta tegnapi közleményében a Mazsihisz. A zsidó közösség fizikai értelemben nem érzi magát fenyegetve, a magyar kormány és Izrael közötti jó kapcsolat pedig fontos a magyarországi zsidóságnak – tették hozzá.
Ha a Fidesz az Európai Néppárt tagja marad, nem szabad májusban rájuk szavazni – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció elnöke. „A bevándorláspárti Gyurcsány Ferenc ne diktáljon a magyaroknak, mert nem kérnek belőle” – reagált a Fidesz.
A német Die Welt olvasóinak 82 százaléka elutasítja a Fidesz kizárását az Európai Néppártból – derült ki egy felmérésből, amit az MTI szemlézett. Az olvasók 18 százaléka szerint viszont ki kell zárni a magyar pártot, ha nem változtat „Európával szembeni kritikus irányultságán”.