Ajánló
Történelmi fejlesztési program Ugandában
Az afrikai ország vezetése ugyanúgy érdekelt abban, hogy az ottaniak helyben találjanak megélhetést, hiszen mintegy másfél millió menekült él az állam területén

Magyarország eddigi legnagyobb, 5,1 milliárd forint értékű külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában, közösen a kelet-afrikai ország vezetésével annak érdekében, hogy az itt élő és az ide menekült emberek helyben megtalálják a megélhetést, ne kelljen Európába vándorolniuk – közölte tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Kampalából nyilatkozva. Kiemelte, hogy Uganda a migráció szempontból kulcsfontosságú, mert a környező országokból származó mintegy másfél millió menekült él a területén.
Elmondta, Magyarország egy nagyon komoly víztisztító rendszert szállít a legnagyobb ugandai menekülttáborba, amelynek segítségével kétszázezer ember napi ivóvízellátása válik lehetővé. „Telepítünk egy biometrikus személyazonosító rendszert, amelyben nyilván tudják tartani az ide érkező menekülteket. Ezenkívül végrehajtunk itt egy olyan mezőgazdasági fejlesztést, amely hozzájárul a lakosok és a menekültek élelmezési gondjainak megoldásához” – mondta Szijjártó Péter. Uganda keresztény ország, és sokat tett a környező országok keresztény közösségeiért, befogadva üldözött tagjaikat. Megállapodás született arról, hogy Magyarország húsz ösztöndíjas helyet biztosít ugandai hallgatóknak felsőoktatási intézményeiben, így ők végzettségük birtokában üzemeltetni tudják majd a hazájukban kiépített mezőgazdasági, vízgazdálkodási infrastruktúrát.
Emellett az élelmiszeriparban folytatódik az egyetemek közötti együttműködés, amiben Magyarország részéről a Szent István Egyetem vesz részt. Májustól Ugandában elkezdődik egy német–magyar közös vízgazdálkodási fejlesztési program is a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium és a német fejlesztési minisztérium együttműködésében. Ehhez Magyarország 300 millió forinttal járul hozzá. Ugyancsak májusban elkezd Magyarország egy termálvízre épülő programot is Ugandában, ugyanis Magyarországhoz hasonlóan az afrikai ország is nagyon gazdag termálforrásokban. Ha Európa segíti a migráció szempontjából kulcsfontosságú országok fejlesztését, stabilitásának megteremtését, akkor ők meg tudják tartani népességüket.
Új együttműködések a Vajdaságban is
Mézüzemet és sertésfarmot nyitottak meg tegnap a Vajdaságban, Magyarkanizsán, illetve Doroszlón a magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának részeként, amelynek keretösszege a tervezett ötvenmilliárd helyett már elérte a 65 milliárd forintot. Nagy István agrárminiszter Magyarkanizsán elmondta, a gazdaságfejlesztési program – amely a jövőbe mutat, és példaként szolgál – megélhetést és megmaradást biztosít a vajdasági magyar családoknak, és ez nemzetpolitikai és gazdasági kérdés egyben – jelentette ki a távirati iroda beszámolója szerint. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke megköszönte a magyar kormány anyagi, erkölcsi és politikai támogatását. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a közép-szerbiai Ariljében elmondta: harmincmillió euró értékű alapot hoz létre a magyar kormány, amelyből magyar vállalatok szerbiai és nyugat-balkáni beruházásait tudja támogatni vissza nem térítendő forrásokkal. (PGI)