Ajánló
Többlettel zárta az első fél évet a kormányzati szektor
Az Eurostat és a Központi Statisztikai Hivatal között egyes módszertani kérdésekben eltérőek voltak az álláspontok, de végül megszületett a szakmai konszenzus

A kormány szándéka változatlanul az, hogy gazdaságpolitikai céljaival összhangban biztosítsa az államháztartás stabilitását, az államháztartási hiány alacsonyan tartása mellett ehhez az államadósság arányának további csökkentése járul hozzá – mondta tegnap Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap publikálta, hogy a kormányzati szektor az előzetes adatok szerint 270,5 milliárd forint többlettel zárta az idei első fél évet, ez a bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százaléka volt, az előző év azonos időszakához képest 183,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan egy százalékponttal magasabb. A KSH közlése szerint a kormányzati szektor hiánya 2016-ban – a nemzeti számlák második előzetes adatai alapján – 656,5 milliárd forint volt, a GDP 1,9 százaléka.
A bevétel 8322,2 milliárd, a kiadás 8051,7 milliárd forint volt az első fél évben. Az egyenleg változása a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékű növekedéséből adódott. Az év első hat hónapjában a bevételek 748,8 milliárd forinttal, 9,9 százalékkal nőttek. A legnagyobb mértékben, 404,2 milliárd forinttal, 41,7 százalékkal az egyéb bevételek nőttek, amelyek főként az uniós támogatásokból állnak. A kiadásoknál 564,8 milliárd forintos, 7,5 százalékos volt a növekedés.
Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak. Banai Péter Benő kiemelte: az Eurostat és a KSH között egyes módszertani kérdésekben eltérőek voltak az álláspontok. Néhány hónapos egyeztetést követően végül megszületett a szakmai konszenzus, hogy milyen tételeket kell beszámítani a kormányzati szektor említett mutatóiba. Különböző módszertani pontosításokat ugyancsak végrehajtott a KSH, így mind a hiány, mind az államadósság aránya módosult az előző, tavaszi adatközléshez képest.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a javulás nagyrészt az uniós pénzek beáramlásának köszönhető, viszont növekedtek többek között a jövedékiadó- és az áfabevételek is. A kiadási oldalon csökkentek a kamatkiadások. A felhalmozódó többlet nagyobb mozgásteret ad a kormánynak, azt viszont nehéz megmondani, hogy mire fordítják a pluszpénzt.