Ajánló

Több a pénz mentésre is

A szolgálat költségvetése a 2010-es huszonkétmilliárdról mostanra negyvenmilliárd forintra emelkedett, így hetvennégy százalékkal többet lehet fordítani a feladatokra

Az elmúlt években jelentősen javultak a mentésben dolgozók anyagi és munkakörülményei – mondta a humántárca parlamenti államtitkára a városligeti mentőnapon szombaton. Rétvári Bence úgy fogalmazott, amit az ország teljesítőképessége megengedett, azt a mentőszolgálat is megkapta támogatásként, és a kormány a jövőben is azon lesz, hogy minél biztosabb anyagi hátteret tudjon teremteni az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ).

Rétvári Bence 20180903
Rétvári Bence: Idén hétszáz fölé nő a járműállomány (Fotó: Bodnár Patrícia)

Jelezte, a mentőszolgálat költségvetése a 2010-es huszonkétmilliárd forintról negyvenmilliárd forintra emelkedett, így mentésre hetvennégy százalékkal tud többet fordítani a kabinet. Hangsúlyozta, a 2016-ban elkezdett ágazati szakdolgozói alapbéremelések mellett a mentősöknél további tízszázalékos béremelés történt januárban. Így például a mentőtiszteknek átlagos bruttó bére kétszáznegyvenkétezerről négyszázhatvanezerre bővült. Rétvári aláhúzta, az elmúlt években száznégy mentőállomást újítottak fel és harmincegy épült. Hozzátette, az idén a szolgálathoz érkező száztizenhét mentőautóval hétszáz fölé emelkedik a gépkocsiállomány, amelynek átlagéletkora a korábbi 8,6-ról 5,5 évre csökken. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója azt mondta, a nap célja, hogy az emberekkel minél jobban megismertessék a mentési munkát. Közölte, nagy figyelmet fordítottak arra, hogy „trendivé” váljon e hivatás, és az utóbbi időben igyekeznek komoly hangsúlyt fektetni a társadalmi kommunikációra, bővíteni a lakosság elsősegélynyújtási tudását. Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár rövid köszöntőjében azt mondta, hogy ez a mentőnap jó alkalom arra, hogy a laikusok is elsajátítsák hogyan tudnak embertár­saikon segíteni.