Ajánló
Tíz százalék feletti bérnövekedés
A közterhek eddigi csökkentése csaknem 170 milliárd forintot hagyott a munkaadóknál, több marad fejlesztésekre
Az első négy hónap kereseti adatai szerint folytatódik a bérfelzárkózás és csökkennek a jövedelmi különbségek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1-en a legfrissebb kereseti adatokra reagálva. A Központi Statisztikai Hivatal tegnap közölte, hogy a keresetek növekedése a februári 11,9 százalék és a márciusi 11,3 százalék után áprilisban 12,6 százalékra gyorsult, a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt az idei negyedik hónapban. A miniszter hangsúlyozta, hogy mérséklődött a kereseti különbség az ágazatok között, és az országon belüli területi különbségek is csökkentek. A biztató folyamatok mögött a 2016-ban kötött bérmegállapodás áll, amely idén is biztosította a minimálbér és a garantált bérminimum emelését – tette hozzá. Varga Mihály megjegyezte, hogy ennek köszönhető a szociális hozzájárulási adó jövőre tervezett két százalékpontos mérséklése is. A közterhek eddigi csökkentése csaknem 170 milliárd forintot hagyott a munkaadóknál, növelve a beruházásokra, a fejlesztésekre és a bérekre fordítható keretet. A forint árfolyamával kapcsolatban közölte, hogy a kormány a piaci helyzethez alkalmazkodik, árfolyamcélt nem tűzött ki. Varga Mihály arra számít, hogy a helyzet megnyugvásával a forint árfolyama visszakorrigál.
A Pénzügyminisztérium közleménye szerint 64 hónapja tart a reálkeresetek emelkedése hazánkban, az adócsökkentések pedig több százmilliárd forinttal mérséklik a vállalkozások terheit 2022-ig. A béremelkedés egész évben kitart, és továbbra is két számjegyű keresetemelkedésre lehet számítani. Horváth András, a Takarékbank elemzője az adatokra reagálva elmondta, hogy a kifeszített munkaerőpiac és a rekordalacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is folytatódhat.
Stabilak a gazdasági alapok
Nagy összeomlás biztosan nem lesz a forint árfolyamában, mert rendben vannak a gazdasági fundamentumok – reagált lapunknak Varga Mihály kijelentésére Nyeste Orsolya, az Erste Bank makrogazdasági elemzője. Hozzátette, a hazai fizetőeszköz azért gyengült, mert a piac és a befektetők lazának tartják a jegybank monetáris politikáját, emiatt kis bizonytalanság van a piacon. Úgy véli, ha a monetáris politika elmozdul a szigorúbb irányba, akkor erősödhet a magyar valuta.