Ajánló

Terrorista támadás történhetett Lübeckben

Őrizetbe vette a rendőrség azt a – német sajtó szerint iráni származású – férfit, aki késselegy busz utasaira támadt, megsebesítve legkevesebb nyolc embert

Késsel támadt egy zsúfolt távolsági busz utasaira egy férfi pénteken a németországi Lübeck városában. Az incidens során legalább nyolc ember megsérült.

Távolsági buszon történt késes támadás pénteken délután az észak-németországi Lübeckben. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint az első értesülésekkel ellentétben nem tizennégy, hanem nyolc ember sérült meg a támadásban, közülük hárman súlyosan. Dierk Duerbook rendőrségi szóvivő a Bild című német lapnak azt mondta, hogy nincs halálos áldozata a történteknek.

A Travemündébe tartó busz Lübeck Kücknitz nevű városrészében állt meg, a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki, és lezárták a környéket. A helyi újságnak egy szemtanú elmondta: „Az utasok sikoltozva ugráltak le a buszról. Szörnyű volt. A tettesnél konyhakés volt.” Az egyik utas a lapnak azt mondta: „Az egyik áldozat épp át akarta adni a helyét egy idős hölgynek, amikor a támadó mellbe szúrta”.

A helyi média szerint egyetlen elkövető volt, a férfi a földre dobta a hátizsákját, majd kést rántott, és a busz utasaira támadt. A járművezető azonnal megállította a buszt, kinyitotta az ajtókat, hogy az emberek el tudjanak menekülni. A Deutsche Welle honlapján arról írt, hogy a gyanúsított a sofőrre is rátámadt. Szemtanúk elmondása alapján a földre dobott hátizsák füstölt. Mint később kiderült, a hátizsákot tűzszerészek is átvizsgálták.

A Lübecker Nachrichten azt írta, hogy éppen a közelben volt egy járőrautó a történtek idején, így a rendőrök gyorsan a helyszínre értek, ahol elfogták, majd őrizetbe vették a gyanúsítottat. A lübecki főügyészség tájékoztatása szerint egyelőre a terroristaindíték sem zárható ki. Ulla Hingst főügyészségi szóvivő pénteken közölte, hogy a támadó egy fiatal férfi, akinek a személyazonosságát egyelőre nem sikerült megállapítani.

Az RT orosz hírportál a főügyészre hivatkozva azt írta, hogy a gyanúsított egy 34 éves német állampolgárságú férfi, és egyelőre semmi jel nem utal radikalizálódásra. A Lübeck Kücknitz ugyanakkor úgy tudja, hogy a feltételezett tettes iráni származású. Az elkövetőt a főügyészségi szóvivő elmondása szerint a busz utasainak sikerült ártalmatlanná tenniük. A rendőrség késő délután azt közölte, hogy egyelőre „minden irányban” vizsgálódnak, mivel továbbra is tisztázatlan a bűncselekmény háttere.

A németországi Münsterben idén áprilisban egy mentális gondokkal küzdő férfi hajtott kisteherautóval egy étterem teraszán helyet foglaló emberek közé. Az eset során két ember meghalt, az elkövető öngyilkos lett. Berlinben 2016 decemberében a tunéziai származású Anis Amri hajtott kamionnal egy karácsonyi vásáron a gyalogosok közé. Az iszlamista terrortámadásban tizenkét ember meghalt, köztük a kamion sofőrje, akit a jármű elrablásakor ölt meg a gyanúsított. Anis Amrit később Olaszországban lőtték agyon a rendőrök.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom