Ajánló

Technológiai megújulás a Videoton cégcsoportnál

A vállalatcsoport árbevétele a tavalyi 171 milliárd forint után idén várhatóan eléri a 188 milliárd forintot

Sinkó Ottó: Az elmúlt öt esztendőben rendre az országos átlag felett emelkedtek a bérek a holdingnál, jövőre lassulás lehet a világgazdaságban, megnőttek a kockázatok.

Sinkó Ottó 20181207
„Beruházásokra idén kiemelkedően sok pénzt költöttünk” (Fotó: MH)

Az idei növekedés nem az autó­iparban valósult meg a Videoton vállalatcsoportnál, inkább az elektronika egyéb területein – nyilatkozta lapunknak Sinkó Ottó társ-vezérigazgató. Beruházásokra ki­emelkedően sok pénzt költöttek 2018-ban, ezen belül is meghatározó volt egy új gyártócsarnok építése.

–  Mekkora lesz a cégcsoport idei árbevétele, és ez milyen változás az előző esztendőhöz képest?

–  A növekedésünk tíz százalék feletti, a konszolidált árbevételünk is várhatóan ezt mutatja év végén, a tavalyi 171 milliárdról 188 milliárd forintra emelkedik.

–  Tavaly az öt legnagyobb magyarországi vállalat között szerepelt a Videoton Holding az exportárbevétel tekintetében. Idén tudták ezt tartani?

–  Feltételezem, hogy igen, de nem tudom, a helyezés nem cél, ez majd kiadódik. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy immár másodszor a Videoton lett a legértékesebb tisztán hazai tulajdonú cég a Forbes magazin szerint.

–  Miben hozott újat ez az esztendő a tavalyihoz képest?

–  Az üzleti lehetőségek hason­lóan alakultak, a gyártási szolgáltatásaink iránti kereslet továbbra is erős, de a munkaerőhelyzet tovább romlott. Idén ezt a növekedést gyakorlatilag változatlan létszámmal értük el a termelőcégeinknél, miközben folyamatos létszámhiánnyal küzdöttünk.

–  Mekkora jelenleg a cégcsoport létszáma?

–  A hazai termelőcégeinknél hatezer-kétszázan dolgoznak. A szolgáltatócégeinkkel és a bolgár vállalatunkkal együtt a teljes létszám tízezer fő felett van.

–  Az országos átlaghoz képest mennyivel nőttek a keresetek?

–  Idén a kereseteket 12 százalék felett tudtuk növelni nominálisan, de az elmúlt öt évben rendre az országos átlag feletti mértékben emeltük a béreket.

–  Hogyan tudták növelni a hatékonyságot, és mennyit költöttek ebben az évben a beruházásokra?

–  Beruházásokra idén kiemelkedően sok pénzt, 14 milliárd forintot költöttünk. Ennek jelentős részét, körülbelül hatmilliárd forintot tesz ki egy új gyártócsarnok, amely Székesfehérváron több cég számára is növekedési lehetőséget teremt. Ezzel a jövőnket alapozzuk meg, de a nagyobb gyártóterület támogatja az automatizálást és a logisztika optimalizálását is, így még a létszámhelyzetet is javítja áttételesen.

–  A globális gazdaság előretörésével mennyire növekszik a kereslet a gyártási szolgáltatások iránt?

–  Az iparágunk világszerte hozzánk hasonló mértékben növekedett.

–  Évről évre növekszik a kereslet és a nyereség. Mit várnak erre az évre?

–  Az idei kereslet erős volt, ez látszik az árbevételünkön. A nyereségről annyit mondanék, hogy nem romlott a jövedelmezőségünk. A jövő évben lassulásra számítunk a világgazdaságban, sok jel utal erre, megnőttek a kockázatok.

–  Mennyi árbevételt hoz és hogyan működik a külföldi leány­- cégük?

–  Bolgár cégünk a hazaiaknak megfelelő szintű nyereséget termel.

–  Milyen beruházásokat terveznek jövőre? Céget vásárolnának?

–  A jövő évi beruházási programunkban nem látszik semmi kiugró. Jövőre az idén megvalósított beruházásainkat szeretnénk jól leterhelni, beüzemelni.

–  A leginkább meghatározó rész a Videotonnál az autóipar. Idén is így volt ez?

–  Az idei növekedésünk nem az autóiparban valósult meg, inkább az elektronika egyéb területein. Még mindig meghatározó a súlya, az abszolút árbevétele növekedett, de a százalékos részaránya csökkent idén.

–  Milyen új technológiákat vezettek be 2018-ban a cégcsoportnál?

–  A technológiai beruházás is kiugró volt, körülbelül hatmilliárd forint. Gyakorlatilag valamennyi technológiát érintette, leginkább az elektronikát.

–  Mi a véleménye a hazai makrogazdasági helyzet alakulásáról? Jól teljesít a gazdaság, alacsonyak a kamatok – ez mennyire előnyös egy olyan exportáló multinak, mint a Videoton?

–  Az a véleményem, hogy a hazai makrogazdasági helyzet feszült, az európai uniós források nem láthatók, hiszen ebben a ciklusban jórészt felhasználtuk már ezeket, a következő ciklusban pedig akkor is csökkennek, ha rendeződik a viszony az unióval. Az exportáló vállalatok számára a forint gyengülése volna előnyös, de erre jövőre nem számítunk.

–  A német autóipari eladások visszaesése mennyiben befolyásolta év közben a Videoton eladásait?

–  Az autóipar lassulása friss történet, még nem látszik a számainkban.

–  Számíthat-e arra a Videoton, hogy beszállítója lehet a BMW-nek, és ha igen, akkor milyen szinten?

–  Nem, ennek rövid távon nincs realitása, nem így működik az autó­ipar. Ekkora munkaerő­hiány mellett értelmetlennek tartom az ország jövőbeni adóbevételeit feláldozni azért, hogy újabb multinacio­nális cégek települjenek hozzánk. A beruházás akkor lesz igazán jó a magyar gazdaságnak szerintem, ha az autóipari cég beszállítóit is jelentős részben magyar vagy ide települt cégek adják. Jobb lenne a helyzet, ha a debreceni BMW-gyárban leginkább elektromos járművek készülnének, mert ott kevésbé kötött a beszállítói piac, az ilyen igények gyorsabban megjelenhetnek a magyar cégeknél.