Ajánló

Tarlós: Messze még az ősz, nem kell ennyire izgulni

A főpolgármester szerint az ellenzéki képviselők futnak az események után, a fővárosi parkolásról már régen elindult a vita, a problémát pedig évek óta igyekszik megoldani

Hosszas vita zajlott tegnap a Fővárosi Közgyűlésben a „parkolási botrány” kapcsán, Tarlós István főpolgármester szerint egyeseknek elment az eszük. A testület döntött arról is, a főváros eladja a Bálna épületét az államnak.

Karácsony 20190328
Öngól. Karácsony jó kampánytémát remélt, a parkolási botrány viszont elsősorban Zuglót érinti (Fotó: Bodnár Patrícia)

„Semmi szükség arra, hogy úgy tegyenek, mintha maguk oldanák meg a problémát. Ez maga a paródia” – fogalmazott tegnap Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés rendes ülésén az ellenzéki képviselők felé fordulva, akik közül az LMP-s Gál József „kezdeményezte”, hogy a parkolás kizárólagos fővárosi hatáskörbe kerüljön, megszüntetve ezzel a magáncégek alkalmazását.

Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje, Zugló polgármestere a napirend előtti vitában úgy érvelt, a jelenlegi rendszer „úgy rossz, ahogy van”, ezért a kerületeknek nyilvánosságra kéne hozniuk a parkolással kapcsolatos valamennyi információjukat, „hogy tisztán lehessen látni minden bevételt és kiadást”. Furcsa módon beszélt arról is, az általa vezetett Zugló rossz döntéseiről azért lehet tudni, mert nyilvánosságra hoztak minden szerződést. Emellett, még a közgyűlés megkezdése előtt ismertette azt a közös ellenzéki javaslatot is, amely arra szólítja fel a Fővárosi Közgyűlést, hogy írjon ki népszavazást az EP-választással egy időben a római-parti árvízi védekezés nyomvonaláról.

Tarlós István napirend előtti hozzászólásában utóbbival kapcsolatban felháborodásának adott hangot, azt mondta: „Ilyen esettel még nem találkoztam, egyeseknek elment az eszük.” Szerinte referendumot kiírni jó kampánytéma lenne, de mivel az árvízvédelemmel kapcsolatban az ellenzék már több népszavazási kezdeményezést beadott, majd visszavont, ezért kijelentette: „Nem csinálunk Krisztusból bohócot”, a főváros nem ír ki saját hatáskörben népszavazást, próbálkozzanak a képviselők a Fővárosi Választási Bizottságnál.

A városvezető a parkolási üggyel kapcsolatban azt mondta, az ellenzéki képviselők csupán futnak az események után, a kérdésről már régen elindult a vita és a tárgyalás, a problémát pedig évek óta igyekszik megoldani. Karácsony, az MSZP-s Horváth Csaba és Gál hozzászólásait úgy kommentálta: „Egyre jobban sajnálom Önöket, túl korán kezdtek el kampányolni, pedig messze még az ősz, nem kell ennyire izgulni.” Azt is mondta, az egész ügy „gyanús pánikot váltott ki”. Ismert, körülbelül egy hónapja jelent meg a médiában a hír, hogy ráfizetéses a XIV. kerületnek a fizetős parkolás üzemeltetése: 2017-ben csaknem 490 millió forintos, tavaly pedig további 250 milliós veszteséget termelt a kerületnek.

Láng Zsolt II. kerületi fideszes polgármester elmondta, nem lehet általánosítani és azt sugallni, hogy mindenhol veszteséges a parkolás, „a médián keresztül pedig azt mondani, hogy a kerületek lopják a parkolási pénzeket, emiatt pedig ártatlan parkolóőröket köpdösnek le az utcán”. Pokorni Zoltán, Hegyvidék fideszes polgármestere úgy fogalmazott, visszautasítja azt az állítást, hogy a kerületek nem képesek a parkolási rendszert kezelni, a saját önkormányzatáért pedig kezeskedik e tekintetben. Végül a testület nem vette napirendre Gál József javaslatát.

A képviselők később megszavazták, hogy a fővárosi önkormányzat adja el a Bálna épületét az államnak. A testület ennek alapján úgy döntött: elfogadja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. február 28-i előzetes ajánlatát. Így nettó 11 milliárd 223 millió 970 ezer forintért értékesíti a Bálna kulturális központot, valamint a vele funkcionálisan egységet képviselő ingóságokat. A birtokbaadásnak június 30-ig meg kell történnie.

Meghallgatta tegnap a testület a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolóját is, amely szerint tíz százalékkal csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban az előző év adataihoz képest. Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány azt mondta, a BRFK sikeres évet zárt, tovább csökkent a lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább negatívan befolyásoló kiemelt bűncselekmények száma.


Röviden

Tegnap megszavazták, megszüntetik a Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t. A cég beolvad a  városüzemeltetési holdingba, a BVH Zrt.-be.

A Fővárosi Közgyűlés hét új díszpolgár személyéről is döntött. Kitüntetést kap Béres Ilona színművésznő, Csókay András idegsebész, Darnyi Tamás úszó, Hargitay András úszó, állatorvos, Kállai Kiss Ernő klarinétművész és Korda György énekes. Az elismerést posztumusz kapja Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke és Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek.

Népessy Noémi Eszter, az Óbudai Múzeum igazgatója lesz a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója április 1-jével.

Távozik posztjáról Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója, utódja megválasztásáig a társaságot Keszler Ferenc gazdasági vezérigazgató-helyettes vezeti.

A testület egyetértett azzal, az elektronikus jegyrendszer csatlakozzon az országos platformhoz, és jóváhagyta a főváros és a Belügyminisztérium közötti megállapodást.

Egymilliárd forintos támogatást szavaztak meg a fővárosi szociálpolitikai, köznevelési és kulturális intézmények bérfejlesztésére.

Budapest pályázik a 2021-es férfikosárlabda Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek rendezésére.