Ajánló

Szövetségesek csörtéje

Egymásnak ugrott Trump és Macron Párizsban, ahol a fél világ országaival együtt ünnepelték a hazáik által megnyert első világháború lezárásának centenáriumát

A CNN-en ment neki a francia elnök az amerikainak Európa védelmének kérdésében az első világégés végének századik évfordulójának ünnepén, a pápa viszont a háború kultúrájának elutasítására szólított fel.

Saját védelmet kell kiépítenie Európának az amerikai gyártású fegyverek beszerzése helyett – ezt Emmanuel Macron francia államfő mondta a CNN-nek, hozzátéve, a védelmi költségvetés emelésével Európa autonómiájának a megteremtése a cél. A szombaton az első világháborút lezáró fegyverszünet századik évfordulójának megünneplésére Párizsba érkező Trump ugyanis sértőnek nevezte Macron korábbi kijelentését, amelyben egy európai hadsereg létrehozását szorgalmazta a francia elnök „Kína, az oroszok és Amerika ellen”. Trump hozzátette, Európa jobban tenné, ha kivenné a részét a NATO finanszírozásából. A francia elnöki hivatal sietve leszögezte, hogy az európai fegyverkezés nem Washington ellen irányul.

Macron maga mindenesetre a béke megőrzésére, illetve „a befelé fordulás, az erőszak, a leigázás” elutasítására kérte vasárnap centenáriumi beszédében a párizsi Diadalív alatt, az Ismeretlen Katona sírjánál megjelent csaknem száz ország képviselőjét. Angela Merkel német kancellár a Párizsi Békefórum megnyitóján pedig a populizmust és a nacionalizmust nevezte meg a béke elleni fő fenyegetésnek.

Trumpot egyébként Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is erősen bírálta, mert szerinte ellenzi az „erős és egységes” Európa gondolatát.

Ferenc pápa a fegyverek hangjával szemben azt hangoztatta, hogy a világháborúnak mindenki számára figyelmeztetésként kellene működnie, s le kell számolni a háború kultúrájával. A korábban belengetett Trump-Putyin találkozó kapcsán a Kreml szóvivője közölte, a két vezető éppen csak összefutott, de megegyeztek, hogy Buenos Airesben tartanak majd kétoldalú megbeszélést. Trump még megemlékezett egy amerikai katonai temetőben, Putyin pedig jelezte, támogatná a közepes és rövid hatótávolságú rakétákról szóló szerződéshez való visszatérést.

Londonban is megünnepelték a centenáriumot, ahol jelen volt a brit királynő is, és a háborúban vesztes Berlin képviseletében Frank-Walter Steinmeier államfő is, gallérján a brit háborús jelképpel, a pipaccsal.