Ajánló

Szlovénia továbbra is számíthat hazánkra

A magyar miniszterelnök szerint a ljubljanai kormányt olyan elszánt és bátor embernek kell vezetnie, mint Janez Jansa, aki szintén a nemzeti és keresztény értékeket képviseli

Támogatásáról biztosította néppárti szövetségesét, és megköszönte a magyarok támogatását a Muravidékre látogató Orbán Viktor. A kormányfő első hivatalos útja Varsóba vezet majd hétfőn.

Szlovénia a következő négy évben is számíthat a nyíltszívű, őszinte és kölcsönös előnyökre törekvő együttműködésre Magyarország részéről – mondta Orbán Viktor tegnap a Lendvai Kulturális Centrumban, ahol Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnökkel, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökével és Magyar Janezzel, az SDS muravidéki jelöltjével találkozott. Beszédében Orbán kiemelte, meggyőződése, hogy a magyar és a szlovén nép sorsa össze van kapcsolva.Szlovéniában – emlékeztetett az MTI – június 3-án előrehozott parlamenti választást tartanak, mert Miro Cerar kormányfő lemondott tisztségéről, miután a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós, kiemelt projektjéről, a Koper–Divaca vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét. Orbán Viktor azt mondta, nem dolga „belebeszélni a szlovén belpolitikába”, de Magyarország készen áll, hogy a következő szlovén kormánnyal fel tudja emelni ezt, a többihez képest nem túl fejlett régiót.

A kormányfő kiemelte, azért is érkezett Szlovéniába, hogy szót emeljen Janez Jansa mellett, mert mindenkinek az az érdeke, hogy erős, stabil, elszánt és bátor kormány álljon Szlovénia élén, és ehhez az kell, hogy olyan elszánt és bátor ember legyen a kormány élén, mint Janez Jansa. Emlékeztetett, a Fideszhez hasonlóan az SDS is az Európai Néppárt tagja, az európai hagyomány polgári, nemzeti és keresztény vonulatát képviseli, Jansa pedig „elnyűhetetlen harcosa” az európai és szlovén politikának, „kitartó híve azoknak az eszméknek, amelyekben mi is bízunk”.

Orbán Viktor egyúttal megköszönte Lendván a helyi magyaroknak a magyarországi választási kampányban nyújtott támogatást, hogy Magyarországnak polgári, nemzeti és keresztény kormánya lehessen. Kis közösség él itt, de „sok kicsi sokra megy” – fogalmazott. Janez Jansa szerint Orbán győzelmével tanúskodik azokról az értékekről, amelyekért Magyarország stratégiai harcot folytat európai keretek között, és olyan csaták ezek, amelyek a teljes európai civilizáció számára fontosak. Ez a győzelem garancia a jövőre nézve – mondta. Hozzátette, a schengeni határok védelme a jövőben is prioritás marad, és Magyarország példát adott arra, hogyan lehet rendezni ezt a kérdést.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke arról számolt be, hogy Peter Pellegrini szlovák kormányfő hazánk és Szlovákia további intenzív együttműködéséről írt az Orbán Viktornak küldött gratuláló levelében. A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnökké választása utáni első hivatalos útja Lengyelországba, Varsóba vezet már hétfőn. A kormányfő második útja Izraelbe vezet a Hetek hetilap értesülése szerint, s ezt Yossi Amrani nagykövet is megerősítette.