Ajánló

Szlovákia hazánk szövetségese

Szijjártó Péter szerint szoros az együttműködés Pozsony és Budapest között az EU jövőjét illető legfontosabb kérdésekben, a kétoldalú kapcsolatokat Miroslav Lajcák is méltatta

Magyarország és Szlovákia szomszédos és szövetséges országok, az elmúlt években mindkét oldalon sokat dolgoztak azért, hogy ez a korábban elképzelhetetlen mondat ma kimondható legyen – hangsúlyozta tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután szlovák kollégájával egyeztetett.

szijjarto
Elégedett mosoly: mindkét fél sokat dolgozott az államközi kapcsolatokért (Fotó: Hegedüs Róbert)

A tárcavezető az MTI szerint elmondta, szoros a kétoldalú együttműködés az Európai Unió jövőjét illető legfontosabb kérdésekben, mindkét ország kiállt az illegális migrációval szemben, és továbbra is elutasítják a kötelező betelepítési kvótát. A következő többéves uniós költségvetésről folyó vitákban is egyértelmű az álláspontjuk: az uniós források a közép-európai országoknak a szerződések alapján járnak – mutatott rá.

Szijjártó beszélt arról is, hogy jelenleg Szlovákia tölti be a visegrádi csoport elnöki posztját, és ez a legszorosabb, leghatékonyabb szövetség az EU-n belül, a folyamatos megbontási kísérletek ellenére is. Mint mondta, a dinamikusan fejlődő magyar–szlovák kapcsolatok előnyösek a felvidéki magyaroknak és a Magyarországon élő szlovákoknak is. Közölte, hogy Nyitrán tiszteletbeli konzul vezette képviseletet, Besztercebányán pedig alkonzulátust nyitnak.

Kérdésre válaszolva elmondta: „nyílt vitánk van Jean-Claude Junckerrel”, az Európai Bizottság elnökével, ami nem új keletű kérdés. Juncker „a Soros-tervet hajtja végre” a migráció vonatkozásában, a bizottság pedig bevándorlóországokká akarja tenni a szuverén tagállamokat – magyarázta. Hozzátette: mivel Soros és Juncker nyíltan beszél minderről, mi is így teszünk, és nem hagyjuk szó nélkül a támadásokat.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter a tájékoztatón kijelentette: büszkék arra, hogy a jelenlegi magyar és szlovák kormány elérte, még soha nem voltak olyan jók a kétoldalú kapcsolatok, mint most, és nincs olyan téma, amelyről ne tudnának tárgyalni. Ez a dinamikus párbeszéd előnyére válik az állampolgároknak és a gazdasági együttműködésnek is – vélekedett.