Ajánló

Szijjártó: Érdekünk a jó magyar–román kapcsolat

Egyetértünk abban Bukaresttel, hogy minél hamarabb meg kell szüntetni az Ukrajna általa kisebbségekkel szemben elkövetett jogsértéseket – mondta a külügyminiszter

Az elmúlt időszakban Budapest és Bukarest is sokat tett azért, hogy a párbeszéd és a stratégiai partnerség jellemezze a magyar–román kapcsolatokat – jelentette ki Szijjártó Péter Bukarestben. A külügyminiszter pénteken az ukrajnai kisebbségek helyzetéről is egyeztetett román kollégájával.

Szijjártó 20181110
Az együttműködés a cél – Szijjártó Péter és Teodor Melescanu Bukarestben (Fotó: MTI - KKM - Mitko Sztojcsev)

Magyarországnak és a Romániában élő magyarságnak is egyértelmű érdeke, hogy a két ország között jó kapcsolat legyen, ezért pedig mind a magyar, mind a román fél sokat tett az utóbbi időben – nyilatkozta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bukarestben, miután találkozott Teodor Melescanuval, a román diplomácia vezetőjével. Szijjártó közölte, hogy olyan érzékeny, a magyar fél számára fontos kérdésekben sikerült előrelépést elérni, mint például a marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraindítása, ennek kapcsán pedig elmondta: „Kifejezetten nagyra becsüljük azt, hogy a marosvásárhelyi katolikus líceumnak az újraindítását a román kormány az ígéreteinek megfele­lően elérte, így szeptembertől a magyar gyerekek Marosvásárhelyen újra a katolikus magyar iskolában tudnak tanulni.”

Az előrelépések Szijjártó szerint alátámasztják azt a stratégiát, miszerint Budapest és Bukarest közös sikertörténetekkel tudja elérni annak a bizalmi bázisnak az újraépítését, amelyre alapozva a nehéz kérdések is megválaszolhatók. „Az elmúlt időszakban nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy a párbeszéd és a stratégiai partnerség jellemezze Magyarország és Románia kapcsolatát, és el kell ismerni, hogy a jelenlegi román kormány is sokat tett ennek érdekében” – állapította meg.

A tárcavezető kiemelte: „Hasonlóan látjuk az Ukrajnában a kisebbségekkel kapcsolatban előállt helyzetet is. Ukrajna megsérti a kisebbségek nemzetközi jogszabályokban rögzített jogait, mind a román, mind a magyar közösségtől számos, a nyelvhasználathoz, oktatáshoz fűződő jogot elvettek, és bár más-más stratégia mentén haladunk, egyetértünk abban, hogy ez egy nemzetközi jogsértés, amelynek megszüntetését minél hamarabb el kell érni.” A tárcavezető köszönetet mondott Teodor Melescanunak, hogy a román külügyminiszter pártja, a liberális ALDE EP-képviselői a Sargentini-jelentés ellen szavaztak, kiálltak Magyarország mellett. „Arról biztosítottam a külügyminiszter urat, hogy Magyarország sem fog semmilyen, politikai alapon, elfogult nem kormányzati szervezetek véleménye alapján elindított politikai támadást támogatni Románia ellen” – szögezte le.

Bukaresti látogatása alkalmával Szijjártó Péter Liviu Dragnea házelnökkel, a bukaresti kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt elnökével is megbeszélést folytatott, Kolozsváron pedig találkozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is. A tárcavezető elmondta: Székelyföldre is kiterjesztik azt a gazdaságfejlesztési programot, amely Erdélyben eddig Maros megye mezőségi részén nyújtott támogatásokat gazdálkodóknak és kisvállalatoknak. A kísérleti gazdaságfejlesztési program keretében tavaly másfél mil­liárd forint jutott a térség gazdálkodóinak és vállalkozóinak.


Izsák Balázs mozgósításra szólít

A székelyek november 18-ra Sepsiszentgyörgyre tervezett nagygyűlésén súlyt kell adni annak az autonómiaigénynek, amelyet a közösség vezetői Bukarestben, Strasbourgban, Genfben és New Yorkban is igyekeznek megjeleníteni – mondta tegnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Hangsúlyozta, minden embernek éreznie kell Székelyföldön, hogy felelőssége van a közösségével szemben, és azzal tehet érte, hogy évente egy vagy két alkalommal elmegy az SZNT tömegrendezvényeire. (ŐM)