Ajánló

Szigorítanak a németek

Megvonhatják a terrorszervezetekhez csatlakozók állampolgárságát

Megállapodott a német kormánykoalíció a terrorista harcosok állampolgárságának megvonása ügyében. A koalíciós egyeztetés hétfőn bejelentett eredménye szerint három feltétel teljesülése esetén vonhatják meg a terroristáktól a német állampolgárságot.

Az első számú feltétel az MTI közlése szerint, hogy az illető a német mellett más állampolgársággal is rendelkezzen, a második, hogy felnőttkorú legyen. A megállapodás harmadik pontja értelmében a szabályozás alkotmányossági okok miatt nem lehet visszamenőleges, tehát csak az új törvény hatályba lépése után elkövetett terrorista bűncselekményekre hivatkozva lehet megvonni a német állampolgárságot valakitől. A szabályt olyan emberek esetében lehet majd alkalmazni, akikről bebizonyítják, hogy részt vettek terrorszervezet kötelékében külföldön végrehajtott harci cselekményekben.

Eleonore Petermann, a belügyminisztérium szóvivője tegnap Berlinben elmondta, egyértelmű, világos jelzés, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás mellett az állampolgárság elveszítése is fenyegeti mindazokat, akik terrorszervezethez csatlakoznak. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adatai szerint Németországból az utóbbi években csaknem ezren távoztak a Közel-Keletre, hogy terrorszervezethez csatlakozzanak. Nagyjából egyharmaduk tartózkodik ismét Németországban.

Szintén tegnap Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök közölte, hogy nem veszíti el állampolgárságát az az új-zélandi férfi, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz, hazatérése esetén viszont vádat emelhetnek ellene. Az új-zélandi Mark Taylor 2014-ben utazott Szíriába.


Aknák lassítják a szíriai offenzívát

Titkos alagutak és több ezer akna lassítja a kurd–arab katonai milíciák pénteken indított offenzíváját az Iszlám Állam utolsó kelet-szíriai zárványa ellen Baghúzban – közölték tegnap kurd–arab katonai források. Musztafa Báli, a Szíriai Demokratikus Erők nevű kurd–arab katonai szövetség szóvivője szerint
a harc a lassú haladás ellenére nemsokára véget ér.