Ajánló
Szétverte a katalán népszavazást Spanyolország rendőrsége
A voksolás körül kibontakozó ellenállás letörésének 465 sérültjéről lehet tudni, Madrid és Barcelona egymásra mutogat a felelősség ügyében

Katalónia függetlenségi népszavazásra készült vasárnap, annak ellenére, hogy a spanyol hatóságok törvénytelennek tekintették a voksolást, és minden eszközzel próbálták azt megakadályozni. Tegnap a rohamrendőrök nem sokkal reggel kilenc óra előtt megjelentek a szavazásra kijelölt oktatási intézményeknél, hogy eltávolítsák a voksolás megkezdésére várakozókat. A szavazók azonban megelőzték őket, és volt olyan szavazóhelyiség, ahol már hajnalban tömegével gyülekeztek. A szülők 163 iskolát már korábban elfoglaltak, hogy lehetővé tegyék a szavazást. A rendőrök több helyen erőszakot alkalmazva jártak el, mivel a felszólítás ellenére az emberek nem hagyták el a helyszínt, és voltak, akik ellenálltak, amikor el akarták vezetni őket. Jellemzően a katalán rendőrök passzívabban, békésebben léptek fel, míg a Spanyolország más részeiből átvezényelt kollégáik agresszívabbak, többször erőszakosak voltak.
A komolyabb összecsapások Barcelona belvárosában történtek, miután a rendőrök pajzsaikkal szorították hátra az embereket. A tömeg többször is nekifeszült a rendőrsorfalnak, majd feltartott kézzel skandálta: „az utca mindig a miénk marad”. A rohamrendőrök felé forgalomterelő korlátokat dobáltak, akik gumibotozással és gumilövedékkel válaszoltak. Számtalan felvétel jelent meg a közösségi oldalakon, amelyek szerint a spanyol csendőrök és rendőrök földön ülő, békés tiltakozókat is bántalmaztak. A katalán kormány adatai szerint 465 ember sérült meg, egy férfinak kilőtték a szemét. Kilenc rendőr és két csendőr is megsérült. Az FC Barcelona és a Las Palmas vasárnapi futballmérkőzését végül zárt kapuk mögött játszották. A mérkőzés előtt Gerard Piqué, a katalán klub futballistája szavazásra buzdított, míg a Las Palmas csapata bejelentette: spanyol zászlóval a mezén lép pályára Barcelonában.
A spanyol kormány arányosnak ítélte a hatóságok fellépését, és a történtekért a katalán vezetést tartja felelősnek. Ennek a „bohózatnak” a folytatása nem vezet sehova – jelentette ki Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes Madridban, hangsúlyozva, nem történt népszavazás, sem ahhoz hasonló. Spanyolország-szerte sok városban tartottak tüntetéseket, amelyek elítélték a katalán referendumot és az elszakadási szándékot.
„Felelősnek tartjuk Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt és Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminisztert a Katalóniában történtek miatt” – fogalmazott Jordi Turull katalán kormányszóvivő Barcelonában, aki szerint a spanyol rendőrök és csendőrök fellépése nem felel meg az arányosság elvének. Miután a spanyol hatóságok a hét végén kiiktatták a szavazás számítógépes rendszerét, vasárnap reggel a katalán kormány bejelentette: bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik szavazóhelyiségben leadhatja szavazatát.
A régióban tartózkodó nemzetközi megfigyelők delegációjának szóvivője, Dmitrij Rupel volt szlovén külügyminiszter aggasztónak nevezte, hogy a spanyol kormány erővel akadályozza a népszavazást.