Ajánló
Szellemi központot nyit a Jaguar Budapesten
Szijjártó Péter: A visegrádi összefogás gazdasági növekedése jóval meghaladja az unió átlagát, hosszú távon ebből a régióból jön majd az európai növekedés

Fotó: Ficsor Márton)
A beruházás jelentőségét mutatja az is, hogy a Jaguarnak a budapestihez hasonló központja csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában van – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Krónika című műsorában tegnap, arra a bejelentésre reagálva, hogy kiderült: Budapesten lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguar új műszaki fejlesztő központja. A tárcavezető elmondta, a létesítményben az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd. A központ jelentőségét az adja, hogy az új Jaguar modellek 2020-tól alapvetően már elektromos meghajtással futnak, a jövő év elejére várható nyitás első lépéseként száz magyar mérnök dolgozik az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés területén. Aláhúzta, a központ klasszikus szellemi műhely lesz, amely a Nagy-Britanniából irányított fejlesztésekben vesz részt.
A Jaguar tavaly négymilliárd fontot költött kutatás-fejlesztésre, a legújabb beruházás jelentőségét mutatja az is, hogy a Jaguarnak a budapestihez hasonló központja csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában van – közölte. A miniszter szerint a Jaguar döntésekor sokat nyomott a latban a magyar adópolitika, ugyanis Európában itt a legalacsonyabb a társasági adó, valamint a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmények és a magyar műszaki felsőoktatás magas színvonala is. Kiemelte, ez a beruházás is remekül illeszkedik a magyar gazdaság dimenzióváltásához, amely előtérbe helyezi a csúcstechnológiát és magas hozzáadott értéket.
A magyar autóipar termelési értéke ez év végére várhatóan meghaladja a 8500 milliárd forintot, az év első nyolc hónapjában a gazdasági kibocsátás több mint 28,2 százalékát az autóipar adta és az itt készülő járművek több mint kilencven százalékát exportálják. Elmondta azt is, hogy az emberek és a kormány erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar gazdaság tartósan négy százalék feletti növekedést érhet el. Magyarország már nem a probléma, hanem a megoldás része, a visegrádi összefogás gazdasági növekedése jóval meghaladja az európai növekedés ütemét, hosszú távon ebből a régióból jön majd az európai növekedés – hangoztatta a Szijjártó Péter.