Ajánló
Százmilliók a nyelvvizsgázóknak
Tállai András: A fiatalok számára nélkülözhetetlen a nyelvtudás és az, hogy bizonyítványt szerezzenek az ismereteikről
Az ország versenyképessége szempontjából fontos, hogy minél több fiatal beszéljen idegen nyelveket – hangsúlyozta lapunknak Tállai András. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára rámutatott: a fiatal korosztály számára nélkülözhetetlen a nyelvtudás, akárcsak az, hogy bizonyítványt szerezzen az ismereteiről. A felmérések szerint ugyan az elmúlt években emelkedett azoknak a 15–29 éves fiataloknak a száma, akik azt állítják magukról, hogy beszélnek idegen nyelvet, ám a nyelvvizsgával rendelkezők aránya stagnál.
E korosztály tagjainak csupán 31 százaléka rendelkezik bizonyítvánnyal – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a kormány ezért döntött az első nyelvvizsga ingyenessé tételéről, legyen ez akár közép-, akár felsőfokú.
Ismert, idén január elsejétől az állam minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti egy nyelvvizsga díját, ugyanakkor követelmény az írásbeli és a szóbeli rész együttes megléte.
A legfeljebb 34 500 forintos támogatás visszatérítését a Magyar Államkincstárnál kell kezdeményezni. Az államkincstár lapunknak megküldött tájékoztatása szerint – mint arra Tállai András is felhívta a figyelmet – az állam több mint 683 millió forint támogatást fizetett ki azoknak, akik igényelték a nyelvvizsgájuk díjának visszatérítését. Közölték azt is, hogy november 9-ig összesen 25 846 nyelvvizsga-támogatás iránti kérelem érkezett be a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz, és 23 250 nyelvvizsgázó vált jogosulttá a támogatásra.
A kormány ebben az évben több, az idegennyelv-tanulás megreformálására vonatkozó intézkedést hozott. Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár októberben jelentette be, hogy hamarosan a kabinet elé kerül az idegen nyelvi stratégia, amelynek részeként a célnyelvi országokban szerveznének a tanároknak továbbképzéseket, támogatnák a nyári egyetemeken való részvételt, és több anyanyelvi lektort hívnának a köznevelésbe. Felvetette azt is, hogy bővítenék a két tanítási nyelvű képzési formában részt vevők körét, illetve várhatók további infrastrukturális fejlesztések is. Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a Magyar Hírlapnak azt mondta: érdemes lenne megfontolni, hogy a mostani két nyelv helyett a jelenlegi óraszám megtartásával egy nyelvet tanítsanak a szakgimnáziumokban.