Ajánló
„Soros egy kaszinókapitalista”
Azok az alapítványok és egyetemek, amelyeket a spekuláns működtet, egyre több szállalkötődnek politikai intézményekhez, egy hatalom mögötti hatalomról van szó Rogán szerint

Nem kérünk a Salah Abdeslam-féle terroristákból, a migrációszervezőkből, az ENSZ bevándorlási csomagjából, és nem vonjuk vissza a Stop Soros törvénycsomagot – jelentette ki Hidvéghi Balázs az ENSZ budapesti képviselete előtt tartott szombati sajtótájékoztatóján. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az ENSZ-dokumentumban visszaköszönnek a Soros-tervből jól ismert javaslatok és gondolkodásmód: a migráció kívánatos, sőt legalizálni kell a bevándorlás útvonalait, továbbá le kell bontani az útjában álló fizikai és jogi akadályokat.
Ha az ellenzéki pártok nyernék a választást, olyan gyenge kormány alakulna, amelyen a Soros György által irányított érdekcsoportok, vagy Brüsszel minden további nélkül keresztülvinné akaratát – erről már a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter beszélt tegnap, a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Rogán Antal kifejtette, számítottak rá, hogy támadni fogják a Stop Sorost, hiszen a spekuláns nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a világintézményeknél, európai intézményeknél vezető pozícióba helyezze embereit. Az ellenzéki pártok végrehajtanák a Soros-tervet (Fotó: Varga Imre)
Rogán elmondta: azok az alapítványok, egyetemek, amelyeket Soros működtet, egyre több szállal kötődnek a politikai intézményekhez, egy hatalom mögötti hatalomról van szó, amely megpróbálja befolyásolni a választott a képviselőket, sőt egyre többen vannak köztük választott tisztségviselők is. Ez elfogadhatatlan, ez ellen küzdeni kell – szögezte le a miniszter. Hozzátette: azt is nézni kell, honnan van Sorosnak az a vagyona, amellyel azokat támogatja, akik „istenítik őt, soha nem a teljesítményen alapuló piacgazdaságnak volt gyakorlója, mindig spekulációból szerezte pénzét, ő egy – ahogy a németek mondják – „kaszinókapitalista”. Korábban pénzügyi spekulánsként súlyos károkat okozott Angliában, a francia pénzügyi intézmények jelentős részét is megtámadta, továbbá Izraelben is erős kritikák érik személyét.
Egyébként a Századvég friss közvélemény-kutatása szerint a magyarok jelentős többsége elutasítja az ENSZ migrációs egyezményének tervezett főbb pontjait. A vizsgált állításokkal kapcsolatban a felnőtt lakosság 68-87 százaléka elutasítóan nyilatkozott, például a megkérdezettek nyolcvan százaléka nem ért egyet azzal, hogy a bevándorlás kedvezően járul hozzá a gazdasági növekedéshez és a jóléthez.