Ajánló

Seehofer: Következményei lesznek a jogsértéseknek

A 2000 óta lefolytatott valamennyi menedékjogi eljárást áttekintik Brémában a nemrég nyilvánosságra került visszaélések miatt – közölte a német belügyminiszter

A Brémában feltárt menedékkérelmekkel kapcsolatos jogsértések miatt bekeményített Horst Seehofer német belügyminiszter, aki közölte, hogy következményei lesznek a visszaéléseknek. A brémai mellett egyébként a menekültügyi hivatal további tíz kirendeltségén is ellenőrzést tartanak.

Szervezeti és szükség esetén személyi következményei is lesznek a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) történt jogsértéseknek – ígérte Horst Seehofer német belügyminiszter a Mittelbayerische Zeitungnak adott interjúban, amelyet az MTI szemlézett.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke kiemelte, hogy a BAMF brémai kirendeltségénél feltárt visszaéléseket minden erővel, személyekre és intézményekre tekintet nélkül fel kell tárni, mert az ügy rontja a hatóság iránti bizalmat. Seehofer elmondta, hogy már a következő héten meghozza a menekültügyi hivatal felügyeletének erősítését, a minőségbiztosítás javítását és a törvénysértő módon folytatott menedékjogi eljárások megakadályozását szolgáló döntéseket. „Sok mindennek kell történnie, nem csak Brémában” – tette hozzá.

A BAMF belső vizsgálata alapján a brémai kirendeltségen súlyos, szándékos jogsértések történtek, és már 2016 elején voltak erre utaló jelek. Seehofer közölte, hogy ezért most a 2000 óta lefolytatott valamennyi menedékjogi eljárást áttekintik, emellett további tíz kirendeltségen is ellenőrzést tartanak. Úgy tűnik, nem szándékosan, hanem gondatlanságból, hiányos szakértelemből vagy túlterheltségből fakadóan követtek el hibákat, de a szándékosságot sem zárják ki – tette hozzá.

Felidézte, hogy a migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015 szeptemberében azt mondta, a német határ megnyitása a menedékkérők előtt még évekig foglalkoztatja majd az országot. Azóta sikerült előrelépni, egyebek mellett létrejött az Európai Unió és Törökország közötti migrációs megállapodás, „de még messze nem vagyunk túl a nehezén” – jelentette ki, hozzátéve, hogy továbbra is súlyos gondok vannak a védelemre nem jogosult menedékkérők hazajuttatásával, az integrációs tanfolyamokkal és a menedékjogi eljárások lefolytatásával is. „Ezért a szavaim sajnos beigazolódtak” – tette hozzá Seehofer.

A brémai BAMF-kirendeltség korábbi vezetője ellen ügyészségi eljárás indult, mert a gyanú szerint legkevesebb 1200 menedékkérőt juttatott menedékjogi státuszhoz, annak ellenére, hogy a jogszabályok alapján el kellett volna utasítani a kérelmüket. A kirendeltségen 2000 óta nagyjából tizennyolcezer menedékjogi kérelmet bíráltak el. A Brémában feltárt szabálytalanságok nyomán indított vizsgálat alapján az ötven kirendeltség közül tíznél állapították meg, hogy az elfogadott menedékjogi kérelmek aránya tíz százalékot meghaladó mértékben eltér az országos átlagtól, ezért ezeknél a kirendeltségeknél is ellenőrzést indítanak, összesen 8500, szúrópróbaszerűen kiválasztott menedékjogi eljárást tekintenek át.
Egy tegnapi lapinterjúban pedig Inger Stojberg dán integrációs miniszter azt mondta, a ramadán idejére szabadságot kellene kivenniük a muszlimoknak az országban, mert például a buszvezetés veszélyes a böjt miatt. Az illetékes szakszervezet szerint ebből még nem volt gond, Stojbert álproblémét kifogásol.


Halálra ítéltek egy belga dzsihadistát

Kötél általi halálra ítéltek kedden Irakban egy belga dzsihadista férfit, aki az Iszlám Állam tagja volt. Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, az 1988-ban született Tarik Jadaoun több videofelvételen terrortámadásokkal fenyegette meg Franciaországot és Belgiumot. Az Iszlám Államhoz 2014-ben csatlakozott Abu Hamza al-Belgiki néven. A férfi ellen a legfőbb vádpontok elsősorban az Iszlám Állam kötelékében folytatott harci tevékenységére, illetve az iraki területre való törvénytelen belépésére vonatkoztak. A dzsihadista május elején a bagdadi bíróság előtti első meghallgatásán ártatlannak vallotta magát. Belgiumi lapjelentések szerint viszont a férfi korábbi kihallgatása során elismerte, hogy számos alkalommal vett részt közvetlenül a terrorszervezet harci cselekményeiben, és Európába visszatérése esetén kész lett volna támadásokat végrehajtani Belgiumban. Elismerte azt is, hogy több, Európában elkövetett terrortámadáshoz van köze, és legalább két olyan merényletet említett, amely halálos áldozatokat is követelt. Sajtóinformációk szerint a férfi azt is közölte, hogy az Iszlám Állam számos terroristája rejtőzködik Európában.