Ajánló
Sargentini hivatkozásai sem stimmelnek
Sorosista nem kormányzati szervezetek, politikusok és ellenzéki beállítottságú médiumok mondták tollba a hazánk elmarasztalását követelő dokumentumot
Tovább árnyalja a Sargentini-jelentésben foglaltak valódiságát az a fejlemény, hogy kiderült: a dokumentum hivatkozásai között annak dacára szerepel az ELTE és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jogi kara, hogy az érintett intézmények nem is működtek közre annak elkészítésében. Kottász Gergely, a PTE sajtóreferense a Magyar Időknek elmondta, megdöbbenéssel vették észre az egyetem nevét a felsorolásban, hiszen az intézmény vezetése nem nyújtott adat- vagy információszolgáltatást semmilyen jelentéshez, és nem is rendelkezik az ezzel kapcsolatos információval. Holott Sargentini szerint a lista önkéntes alapon készült. A zöldpárti holland politikustól elvárható lenne, hogy felismerje, ki jogosult egy egyetem nevében nyilatkozni. Mivel ez egy nagy és véresen komoly politikai játszma, ezért fontosnak tartottam a sokadik csúsztatásra felhívni a figyelmet – mondta a Bama.hu-nak Hargitai János KDNP-s képviselő.
A Mandiner pedig megszerezte Menyhárd Attilának, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara dékánjának levelét, melyet még áprilisban írt Sargentininek. „Meglepődve láttam, hogy a jelentéstervezet melléklete az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára úgy hivatkozik, mint amely intézménytől az előadó észrevételt kapott a jelentéstervezet elkészítéséhez. Mivel az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara nem adott sem információt, sem észrevételt a jelentéstervezethez, valamint az intézményünk sem volt semmilyen kapcsolatban az előadóval, kérem Önt, hogy orvosolja ezt az adminisztratív hibát” – fogalmazott. A tévedésekkel és csúsztatásokkal terhelt dokumentum készítője nem fogadta meg a kérést, a végső, a mai szavazásra előterjesztett változatban is hivatkozik az ELTE karára.
A többi, felsorolt szervezet, melyektől az előadó észrevételeket kapott, aligha tiltakozik majd. Szerepel a listán a Soros-féle Open Society European Policy Institute, a Magyar Helsinki Bizottság, a Transparency International, a Political Capital, a Menedék-egyesület és a TASZ, az Európa Tanács különböző hivatalai, illetve a főtitkár, a Soros Györggyel szintén szívélyes viszonyban lévő Thorbjørn Jagland. Mellettük forrásként tünteti fel Sargentini az Európai Bizottságot, az OLAF-ot, de még a Princeton Egyetemet is. A média világából pedig a 444.hu-t, az RTL csoportot, a sorosista K-Monitort és a néhai Népszabadságot sikerült megkérdeznie.
Fenn kell tartani a válsághelyzetet
Egyetértett a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbításával az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának többsége tegnap. Mint arról az MTI beszámolt, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a migráció veszélye továbbra is fennáll, és a bevándorlást támogató szervezetek továbbra is figyelik a magyar határok helyzetét. Ezért a kormány 2019. március 6-ig meghosszabbította a válsághelyzetet. Balogh János országos rendőrfőkapitány kiemelte, az Európába irányuló illegális migráció nem szűnt meg, ahogyan annak Magyarországot érinteni kívánó útvonala sem. Az illegális migránsok száma minimális, de ennek alapvető feltétele a magyar-szerb, a magyar-horvát, a magyar-román határok erős ellenőrzése. Jelezte, a 25. héttől kezdve újabb emelkedő tendencia figyelhető meg a hazánkat érintő illegális bevándorlásban. Úgy vélte, szükséges a jelenlegi biztonsági szintet garantáló intézkedések meghosszabbítása. (SzL)
Elfogták az erőszakolót Ausztriában
Európai elfogatóparancs alapján hétfőn este Ausztriában elfogták azt a 18 éves menekült afgán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szexuális erőszakot követett el a magyar fővárosban – közölte a rendőrség honlapján. Sarhadi Bilal Ahmadot Linz környékén, egy Frankfurtba tartó vonaton igazoltatták, majd vették kiadatási őrizetbe. A férfi a gyanú szerint vasárnap hajnalban Budapesten, egy belvárosi gyorsétterem mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt, korábban pedig kétszer is szeméremsértést követett el a VII. kerületben. A Ripost megszerezte azt a bizonyító erejű videófelvételt, amelyen látható az eset. Ahmad az egyik Döner Kebab Expressben beengedi a kebabozó személyzeti mosdójába a fiatal lányt. Mivel a nő egyedül érkezett, kihasználta az alkalmat, bezárkózott vele a mosdóba, ahol szexuálisan közeledni kezdett a 21 éves légikísérő felé. Az osztrák rendőrség az oltalmazott státusban lévő afgán férfit – aki 2017 nyara óta élt Magyarországon – kiadatási őrizetben tartja. (VT)