Ajánló

Pusztán színjáték volt a kismartoni emberrablás

Az Esterházy Alapítványok vezetőjének, Stefan Ottrubaynak nyolcvannyolc éves édesanyja maga jelentkezett a hatóságoknál, valószínűleg családi vita áll az eset hátterében

Megtalálták szerdán Tirolban az Esterházy Alapítványok vezetőjének, Stefan Ottrubaynak édesanyját. Az idős asszonyt az előző napi bejelentések szerint a nyílt utcán elrabolták a burgenlandi Kismartonban. Az eset után a rendőrség nagy erőkkel nyomozásba kezdett.

A hatóságok keddi közlése szerint a nyolcvannyolc éves asszony délután ápolója kíséretében sétált az utcán, amikor két fekete limuzin lefékezett mellettük. Egy nő és egy férfi ugrott ki, az ápolót félrelökték, a nőt pedig betuszkolták az egyik autóba, majd nagy sebességgel elhajtottak. Helmut Marban rendőrségi szóvivő az APA hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy nagyszabású hajtóvadászat indult a feltételezett emberrablók után. Csak Burgenland tartományban több mint száz rendőrt állítottak rá a kutatásra, és nemzetközi körözést is indítottak a feltételezett emberrablók után – közölte az osztrák rendőrség. Nem sokkal később azonban már arról beszéltek, hogy a keresést leállították, miután az idős asszony az éjszaka folyamán maga jelentkezett a hatóságoknál. Kiderült, hogy valójában nem kényszerítették arra, hogy beszálljon az autóba. Az eset pontos körülményeit még vizsgálják. Ottrubay eltűnése ügyében még kedd este Herbert Kickl belügyminiszter is megszólalt, és már akkor óvatosan nyilatkozott a Die Presse folyóiratnak: „Egyelőre nem teljesen biztos, hogy a klasszikus értelemben vett emberrablásról van szó.”

A Kronen Zeitung szerda délelőtt azt írta, az asszony ép és egészséges, és a lányával együtt a tiroli síparadicsomban tartózkodik. A lap információi szerint családon belüli vita lehet az megrendezett elrablás hátterében, amely a pénzről és a hatalomról szól.