Ajánló
Pompeo: Meghódítaná Európát Moszkva
A visegrádi négyek gyakran állnak az Egyesült Államok mellé a francia–német tengellyel szemben – írta a Le Monde
A tárcavezető méltatta Lengyelországot, amiért növeli védelmi kiadásait.
Pompeo kedden érkezett Lengyelországba a szerda este Varsóban kezdődő, a közel-keleti helyzetnek szentelt kétnapos globális miniszteri konferenciára, látogatása során kétoldalú tárgyalásokat is folytatott lengyel hivatali partnerével. A külügyminiszter a lengyel fővárosban azt is hangsúlyozta, hogy az Északi Áramlat 2 gázvezeték véleménye szerint veszélyezteti Európa energiabiztonságát. Varsó és Washington egyébként az amerikai katonai jelenlét lengyelországi növeléséről tárgyal, és szerdán Mike Pence amerikai alelnök és Andrzej Duda lengyel elnök szerződést írt alá nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi rendszer szállításáról. Pence lényegében megismételte Pompeo gondolatait szerda este, és azt mondta, nincs kézzelfoghatóbb fenyegetés az orosz agressziónál.
A varsói konferencia ellen egyébként Irán hevesen tiltakozott, és Hamenei ajatollah kijelentette, hogy bármiféle tárgyalás az Egyesült Államokkal bűn lenne.
Közben a Le Monde francia lap Pompeo visegrádi államokat érintő útja kapcsán azt írta, hogy „Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia egyre több gesztust tesz Washingtonnak, szembeállva a francia–német tengellyel az Európai Unión belül”. A Le Monde úgy látja, hogy az egyetértések ellenére Orbán Viktornak összetett a viszonya a Trump-adminisztrációval.
Kemény orosz üzenet Washingtonba
Tovább rontja a két ország kapcsolatát, ha az Egyesült Államok folytatja a szankciós politikát Oroszországgal szemben. Erre figyelmeztette Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden telefonon amerikai hivatali partnerét, Mike Pompeót, a Pompeo által Szergej Szkripal korábbi orosz–brit kettős ügynök és a lánya tavalyi ügye miatt kilátásba helyezett büntetőintézkedésekre célozva. Az orosz külügyminiszter emellett óva intette az Egyesült Államokat bárminemű beavatkozástól a venezuelai belügyekbe, Moszkva a párbeszéd híve. A szíriai helyzet kapcsán több volt a közös pont, a felek egyetértettek a vonatkozó ENSZ-határozat végrehajtásában. (VZ)