Ajánló

Özvegyeknek is jár majd a kedvezményes hitel

Rövidesen százezerre nő a csokon keresztül támogatott családok száma, ami eddig mintegy négyszázezer embernek jelentett segítséget – ismertette Novák Katalin államtitkár

A fiatal házasok tízmillió forintos gyermekvállalási támogatásánál csak a korhatárbesorolás érinti a nőket, az első házasságról szóló kikötés pedig abban az esetben feltétel, ha az egyik félnek már van gyermeke. Novák Katalin a családvédelmi akcióterv újabb részleteit tisztázta.

novak
„Az egyszülős családok számára is hozzáférhetők egyes új lehetőségek” (Fotó: Hegedüs Róbert)

Nem csak a tizennyolc és negyven év közötti nők első házasságkötése után igényelhető a kormány tízmillió forintos gyermekvállalási támogatása. Amennyiben sem a férjnek, sem a feleségnek nem született még gyermeke, akkor nem feltétel, hogy első házasságukat kössék – részletezte tegnapi sajtótájékoztatóján lapunk kérdésére Novák Katalin. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tájékoztatott arról is, a korhatárbesorolás csak a nőkre vonatkozik, és abban az esetben feltétel a támogatás igényléséhez az első házasságkötés, ha az egyik félnek már van gyermeke. Vagyis ha egy negyven év alatti elvált nő újra férjhez megy egy első házasságát kötő férfihoz, akkor a pár ugyanúgy jogosult a támogatásra. Fontos szabály az is – folytatta –, hogy az özvegység nem számít korábbi házasságnak, így akinek meghalt a házastársa, az e tekintetben „első házasnak” számít.

Novák Katalin beszélt a családi otthonteremtési kedvezmény, azaz a csok kiterjesztésének részleteiről is. Ennek értelmében júliustól ugyanolyan összegű kedvezményes kamattámogatású hitelt igényelhetnek a gyermekes családok, ha használt lakást vásárolnak, mint ha újat vesznek. Az államtitkár példaként említette, hogy ha egy családban két gyermeket nevelnek, vagy vállalnak, akkor tízmillió forint kamattámogatott hitelt tudnak felvenni, bármilyen lakást vesznek, ha pedig ennél több gyermeket nevelnek, illetve vállalnak, akkor tizenötmillió forintos kamattámogatott hitelhez juthatnak a tízmilliós csok-kedvezmény mellé.

Felidézte, tavaly januártól a harmadik és a további gyermek érkezésekor az ingatlanfedezetű jelzáloghitelekből gyermekenként elengednek egy-egy millió forintot. Júliustól azonban már a kétgyermekes családoknak is megnyílik a hitelelengedés lehetősége, és emelkedik a hitelelengedés összege a családvédelmi akcióterv révén. Ennek alapján a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadiknál négymilliót, és minden további gyermeknél újabb egy-egy millió forintot engednek el. Közölte, ez nem csak a csok-hitelekre, hanem a korábban fennálló devizahitelekre is vonatkozik. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a csok bővítése, illetve az ehhez kapcsolódó új lehetőségek az egyszülős családok számára is hozzáférhetőek lesznek.

Novák Katalin a családtámogatás eddigi eredményeit ismertetve elmondta, rövidesen százezerre nő a csokon keresztül támogatott családok száma, ami mintegy négyszázezer embernek jelentett eddig segítséget, és ezen belül negyvenhatezer gyermek születését „döntötték el a fiatalok”.