Ajánló
Otthonok égtek Párizsban
Tűz ütött ki tegnap hajnalban egy társasházban a francia főváros délnyugati részén, tízen bennégtek, egy ott lakó nőt szándékos gyújtogatás gyanúja miatt őrizetbe vettek

A szerencsétlenség a francia főváros dél-nyugati részén történt, a Rue Erlanger utcában, nem messze a Parc des Princes futballstadiontól. „Éjjel fél egy körül kapcsolt be a tűzjelző, a legfelső emeleten lakom, erkélyről erkélyre másztam, így menekültem a tűz elől” – mondta egy lakó a francia közszolgálati televíziónak. A nyolcemeletes, 1970-ben felhúzott épületből voltak, akik úgy tudtak kimenekülni, hogy átmásztak a szomszédos háztetőkre – tudósított a BBC. A riasztást követően kétszázötven tűzoltó érkezett a helyszínre. „Apokalipszisre emlékeztető volt a helyzet, sokan az ablakokból kiabáltak segítségért”– mondta egyikük. A tűzoltók létrákat támasztottak az épületnek, s így segítettek lejutni a tetőkön veszteglőknek. Körülbelül ötven lakót sikerült kimenekíteniük. A környező épületeket elővigyázatosságból evakuálták.
A tragédiában tízen életüket vesztették, köztük egy kisbaba is. Emellett több mint harmincan megsérültek, köztük hat tűzoltó, akik a mentés közben szereztek sérüléseket. A tűz leginkább az épület hetedik és nyolcadik emeletére terjedt ki. Hajnali egy órakor riasztották hozzá a tűzoltókat, végül reggel hat óra után sikerült megfékezni a lángokat.
Rémy Heitz párizsi főügyész kedd reggel bejelentette, hogy az ügyben szándékos gyújtogatás gyanúja miatt őrizetbe vettek egy nőt, aki a házban lakik. A nő – aki korábban pszichiátriai kezelés alatt állt – a gyanú szerint egy közelben parkoló autót gyújtott fel, miután korábban vitába keveredett egyik szomszédjával. „Tragédiára ébredt az ország” – mondta Emmanuel Macron francia elnök. Macron és Anne Hidalgo, a város polgármestere is részvétét fejezte ki az érintetteknek. Néhány hete egyébként egy pékségben volt robbanás, Párizs központjában, aminek következtében négyen meghaltak.