Ajánló
Ötmillió forint a lincselőnek
Az elsőrendű vádlottnak a rossz börtönkörülmények miatt megítélt összeget a 2006-ban Olaszliszkán agyonvert Szögi Lajos családja kaphatja meg
Tavaly októberben hozott elsőfokú végzést a Szegedi Törvényszék abban a kártérítési ügyben, melyet az olaszliszkai tragédia elsőrendű vádlottja, a tizenhét év fegyházra ítélt ifj. H. Dezső indított az állammal szemben, ugyanis az illemhellyel, a meleg víz hiányával és a szellőztetéssel volt elégedetlen a börtönben. Ötmillió forint kártérítést ítéltek meg a férfinek, ez pedig már novemberben jogerőre emelkedett – tudta meg a Bors.
Több mint tizenkét évvel ezelőtt verték agyon Olaszliszkán Szögi Lajos tanárt kislányai szeme láttára – az ügyben nyolc embert ítéltek el, hármukat életfogytiglanra. A későbbiekben negyvenhatmillió forint kártérítés és annak kamatai megfizetésére kötelezték a büntetésüket töltő elkövetőket. Csakhogy nevükön ekkorra már nem volt értékesíthető vagyontárgy, így a megítélt kártérítés a mai napig nem teljesült. Most azonban ezt az ötmilliós összeget megkaphatja az áldozat családja. Lapunk tegnap kereste a Szögi család jogi képviselőjét, Helmeczy Lászlót és arról érdeklődtünk volna, megtörtént-e az átutalás. Bár nem tudtuk elérni, novemberben azt nyilatkozta lapunknak, minden azon múlik, hogy a végrehajtó lépni tud-e azelőtt, hogy az elítéltnek átutalnák a pénzt. Szerinte ugyanis ifj. H. Dezső biztosan nem ajánlja fel az összeget. Az ügyvéd korábban levelet írt a végrehajtónak, amiben kérvényezte, hogy az ötmillió forintot foglalják le és juttassák el az áldozat családjának, valamint nézzenek utána, a többi elítélt számára nem ítéltek-e meg hasonlóan magas összeget. Hozzátette, szerinte a törvény nem megfelelően kezeli a büntetőügyek károsultjait.