Ajánló

Országgyűlési helyét sem tartja meg Hegedűs Lorántné

Torockaiék nem várják a távozó politikust

Lemond országgyűlési képviselői mandátumáról a Jobbikból és annak frakciójából kedden kilépett Hegedűs Lorántné. Volner János szerint a Jobbik meg akart szabadulni az utolsó problémás képviselőtől.

A 2010 óta három választáson is az Országgyűlésbe jutó Hegedűs Lorántné kedden kilépett pártja parlamenti frakciójából és a Jobbikból, szerdán pedig már azt is bejelentette, hogy március 31-i dátummal képviselői mandátumáról is lemond. Hegedűsné arra hivatkozott, a „posztkommunistákkal történő közösségvállalás” ellentétes neveltetésével és személyes meggyőződésével. Távozása azért is meglepő, mert Varga-Damm Andrea, a Jobbik parlamenti képviselője egy tegnapi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Hegedűs Lorántné támogatta a párt új, néppártos irányvonalát.

Ugyanakkor Volner János, a Jobbik egykori alelnöke szerint a képviselő azért lépett ki a Jobbikból, mert a párt nem akart egy újabb botrányos képviselőt. A Mi Hazánk Mozgalomba távozó politikus úgy fogalmazott, számított rá, hogy Hegedűsné önként fog kilépni a Jobbikból. „Meggyőződésem, hogy kompenzációként fel fognak neki ajánlani egy jól fizető állást a pártalapítványnál” – tette hozzá Volner, aki úgy véli, Sneider Tamásék azért döntöttek így, mert nem akarták, hogy újabb és újabb felvételekkel tudják tematizálni a közbeszédet.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke még kedd este egyértelművé tette, hogy sem a most távozó Hegedűsnét, sem más Jobbik-frakcióból ezután kilépő politikust nem várnak a mozgalmukba. Bár ahogy megjegyezte, a képviselőasszony nem mondta, hogy csatlakozna hozzájuk. Toroczkai bejegyzésében megemlítette azt is, hogy Hegedűs Lorántné a Jobbikban számára felkínált alelnöki posztért cserébe a tavalyi szerinte elcsalt tisztújítás alkalmával komoly energiát fordított arra, hogy Toroczkaiék ne tudják átvenni a Jobbik vezetését, megmentve a pártot a balliberális tömbbel történő összefogástól.

A Mi Hazánk Mozgalom egyébként tegnap mutatta be az európai parlamenti választásra készült programját, amelynek lényege, hogy „Magyarország a magyaroké, Európa az európaiaké”. Novák Előd kampányfőnök elmondta, a MIÉP-pel és a Független Kisgazdapárttal (FKgP) közösen állítottak listát, amelynek listavezetője Toroczkai László, őt Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke követi, míg a harmadik helyen Árgyelán János pártigazgató található.