Ajánló
Orbán gesztust tett, de nem alkuszik
Bocsánatot kért a kormányfő a „hasznos idióták” kifejezésért, de egyértelműsítette: a migráció, a kereszténység védelme és Európa jövője ügyében nem lehet kompromisszum
Levélben kért bocsánatot szerdán Orbán Viktor kormányfő az Európai Néppárt (EPP) azon tagpártjainak vezetőitől, amelyek a Fidesz kizárását indítványozták a pártcsaládból. Az egyik levelet – amelynek címzettje Wouter Beke, a flamand kereszténydemokraták (CD&V) elnöke – a belga De Standaard hozta nyilvánosságra másnap. Ebben Orbán rámutat, hogy bár súlyos véleménykülönbség áll fenn a migráció, a kereszténység védelme és Európa jövője kérdésében, és a Fidesz nem is változtat az álláspontján ezekben a témákban, nem tartja jó megoldásnak a konfliktus rendezésére a kizárást. Egyrészt azt javasolja a flamand politikusnak, hogy változtasson álláspontján, másrészt pedig elnézést kér, amiért a baloldal „hasznos idiótáinak” nevezte a pártja kizárását követelőket. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-nek hangsúlyozta, amíg van esély arra, hogy az EPP-ben megállítsák a migráció támogatására irányuló folyamatot és megváltoztassák a politikusok hozzáállását, addig a maguk részéről mindent megtesznek.
Wouter Beke a Twitteren azt írta, a bocsánatkérést elfogadja, de a CD&V szerint a Fidesznek továbbra sincs helye az EPP-ben. Hasonlóan reagált Maxime Prévot, a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH) vezetője, Frank Engel, a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV) elnöke, valamint Petteri Orpo, a finn Nemzeti Koalíciós Párt (Kokoomus) elnöke is.
Manfred Weber az EPP frakcióvezetője és csúcsjelöltje egy karlsruhei sajtótájékoztatón azt mondta, a bocsánatkérés az első jelzés, ám az alapvető gondokat önmagában nem oldja meg. Hasonlóan fogalmazott Markus Söder bajor kormányfő is, aki szerint a Fidesznek tartósan el kell döntenie, milyen irányt követ.
Határozottan kiállt a Fidesz mellett a Szlovén Demokrata Párt (SDS) egyik vezető tisztségviselője, Branko Grims, aki a Demokracija hetilapnak azt mondta, ha kizárják a Fideszt, ők is kilépnek. „Nem fecsérelhetünk egy percet sem olyan csoportra, amely kiutasítja Orbánt a soraiból” – fogalmazott. Hozzátette: „A visegrádi csoportnak saját nézetei vannak, és úgy vélem, ezek az egyedüli egészséges alapjai az EU hosszú távú jövőjének.”