Ajánló
Növekvő kivitel, importösztönző beruházások
Új termelőkapacitások lendítettek az exporton
Az új termelőkapacitások belépése és a fogyasztás növekedésének viszonylagos lassulása nyomán jövőre ismét emelkedhet az aktívum. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kommentárjában azt emelte ki, hogy a tavalyi év során egyszeri tényezők is fékezték az export növekedését. A tavalyi utolsó negyedévben a külkereskedelem többlete 598 millió euróval mérséklődött, így a harmadik negyedévhez képest kevésbé rontotta a GDP növekedését, amely a fogyasztás és a beruházások növekedése mellett elérhette az öt százalékot, a tavalyi egész évben pedig a 4,8 százalékot. A külkereskedelmi többlet tavalyi csökkenéséhez az olajárak emelkedése miatt romló cserearányok is hozzájárultak, ami az idei év elején már némileg változhat. A Takarékbank elemzői idén már csak kisebb visszaesést várnak a külkereskedelmi többletben, egyrészt a némileg lassuló belső keresletnövekedés, másrészt új exportkapacitások üzembe helyezése miatt. Úgy vélik, hogy az év végére pedig a hazai gazdaság nettó külső hitelezővé válhat, amit az uniós forráslehívások gyorsulása is támogat. Ezek a folyamatok pedig a forintnak tartós támaszt adnak, így az év végére, valamint jövőre a forint erősödésére számítanak.