Ajánló
Nőtt az országos útdíjmatricák népszerűsége
Rekordméretű bevételnövekedést hozott a múlt év, tranzitországszerepünk változatlan,továbbra is Pest megye útjaira váltanak legtöbben használati jogosultságot

Autópályadíj-bevételekből rekordot hozott a múlt esztendő, elektronikus útdíjak és elektronikus matricák értékesítése révén összességében 315 milliárd forint folyt be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-hez – közölte tegnap Bartal Tamás, a társaság vezérigazgatója. Az elmúlt öt évben – az elektronikus rendszert 2013. július 1-jén vezették be – összesen csaknem 1500 milliárd forint bevételt termelt a NÚSZ, ezt közvetlenül az úthálózat fejlesztésére fordíthatja az ország. A vezérigazgató hangsúlyozta, a bevételnövekedés leginkább a gazdaság erősödéséből, az úthálózat kis mértékű bővüléséből, a tavaly októberi díjemelésből, továbbá abból adódott, hogy magyarok és külföldiek mind többen veszik igénybe a hazai gyorsforgalmiút-hálózatot. A gazdaság erősödéséből adódóan jelentős az összefüggés, hiszen amikor növekszik az ipari termelés, erősödik a forgalom az autópályákon. Másrészt hazánk tranzitország, az e-útdíjat fizetők negyven százaléka román, tizenhárom százaléka lengyel.
Az e-útdíj-rendszerben a 3,5 tonna feletti tehergépjárművel közlekedők 6900 kilométeren fizetnek, a tavalyi bruttó bevétel 234 milliárd forint volt, ennek 52 százaléka külföldiektől származott. Az e-matrica-rendszerben a 3,5 tonna alatti, döntően személyautóval közlekedők 1400 kilométer hosszú gyorsforgalmi útszakaszon fizetnek. A tavalyi bevétel 81 milliárd forint volt, ami nyolcszázalékos növekedés 2017-hez képest, itt a külföldi vásárlók aránya 53 százalékos. Bár a tíznapos matrica a legnépszerűbb, az éves jogosultság értékesítése ugrott meg leginkább tavaly, tíz százalékkal. Megyei matricából nyolcszázalékos volt a tavalyi növekedés – tette hozzá Bartal Tamás. A legtöbb megyei matrica Pest megyében fogy, itt 1,76 milliót értékesített tavaly a NÚSZ, ezt Fejér (kétszázezer) és Győr-Moson-Sopron (130 ezer) megye követi.
Az év fontosabb eseményei között említette, hogy az ügyfélszolgálatot összekötik a kormányzati ügyfélkapuval, a pótdíjfizetéseket kényelmesebben lehet majd intézni, valamint az ellenőrzéseket szigorítják. Lapunk érdeklődésére Bartal Tamás elmondta, hogy a szabálytalanságok, azaz a nem fizetések 77 százaléka a külföldiek számlájára írható. w
<br /