Ajánló
Nem tisztel semmit a Soros-hálózat
Minden jóérzésű magyar ember döbbenten áll az utcai erőszak és a tiszteletlenség,a tudatosan megtervezett provokáció előtt – közölte a Fidesz

A Soros-hálózat a tőle már jól ismert erőszakos eszközöket veti be, és csak ürügyet keresett ahhoz, hogy politikai balhét csináljon és megrendelésre rossz hírét keltse Magyarországnak – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója, az MTI tudósítása szerint. Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: nekik egy a lényeg, a balhé és a provokáció, semmit sem tisztelnek, számukra semmi sem szent. „Tudatosan, előre tervezetten és erőszakosan provokálják a rendőröket” – értékelt.
Hidvéghi Balázs szerint ezeken a tüntetéseken ugyanaz az ezer-ezerötszáz ember vesz részt, akiket a Soros-hálózat korábbi politikai rendezvényein már láthattak. Rámutatott, a csütörtöki tüntetés egyik szervezője Pósfai István volt, aki a Soros-egyetem melletti demonstrációkat is szervezte, de olyan ismert aktivistákat is láthattak a rendbontók között, mint Gulyás Márton vagy Fekete-Győr András. Sőt, az is kiderült, hogy „külföldi Soros-zsoldosok” is vannak a randalírozók között. Hangsúlyozta, a törvényeket mindenkinek be kell tartani, de ők nem tartják be, és nem tisztelik a közös értékeinket sem, ezért alkalmaznak fizikai erőszakot és ezért skandálták azt, hogy „ég a fenyő, ég a rendőr”.
Kijelentette, a magyarok nem kérnek ebből, minden jóérzésű magyar ember döbbenten áll az utcai erőszak és a tiszteletlenség előtt. Szerinte az emberek elutasítják azt, hogy „magukból kivetkőzött Soros-aktivisták” fel akarják gyújtani az ország karácsonyfáját, és hogy összetörik azokat a szánkókat, amelyeket szegény gyerekek kaptak volna meg karácsonyi ajándékként. Magyarország nem kér a Soros-hálózat erőszakos provokációjából – nyomatékosította.
Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke az MTI-nek szintén azt emelte ki, hogy azok, akik az elmúlt napok agresszív cselekményeinek résztvevői voltak, nem tisztelnek senkit és semmit. Emlékeztetett: a tüntetők azt ordították, égjen a karácsonyfa, égjen a rendőr, a keresztény értékeket valló magyar embereket gyalázták. „Ezeknek az agresszív politikai provokátoroknak egyetlen céljuk a balhé és a rongálás” – mutatott rá.
Láthatósági verseny
A maroknyi ellenzéki politikus és szimpatizáns által szervezett agresszív tüntetések nem ügyekről, hanem az ellenzék láthatósági versenyéről szóltak – írta elemzésében a Nézőpont Intézet. Az ősz folyamán csak magukkal és szűk rétegek témáival foglalkoztak az ellenzéki pártok, ezért a választói érdeklődés figyelméből kikerültek. Érthető, hogy az ülésszak végén meg akarták mutatni, hogy egyáltalán létezik ellenzék. A Nézőpont felmérése alapján a magyar választópolgároknak nem tetszik az ellenzéki képviselők parlamentben bemutatott szerdai botránykeltése, kétharmaduk (66 százalék) szerint egy képviselő nem viselkedhet így az Országházban. Hasonló adatot mért a Századvég is, továbbá a megkérdezettek 83 százaléka nem tartja elfogadhatónak az utcai erőszakot és a rendőrök ellen irányuló agressziót. (BR)
Rongálás és garázdaság
A szerdai és a csütörtöki budapesti utcai demonstrációk miatt összesen ötvenegy embert állított elő a rendőrség – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken az MTI érdeklődésére. A tájékoztatás szerint a szerdai demonstráció nyomán harmincöt embert állított elő bűncselekmény gyanúja miatt a hatóság, közülük tizenhármat őrizetbe is vettek, egyebek mellett garázdaság, rongálás és lopás gyanújával. A csütörtöki tüntetés napján tizenhat embert állítottak elő. Egy embert szabálysértés, további tizenötöt bűncselekmény gyanúja miatt. Az őrizetbe vettek között két külföldi, egy harminckét éves belga férfi és egy tizenkilenc éves német lány is van. Az első napon kilenc, a második napon öt rendőr sérült meg, illetve nyolc, a rendőrség által használt autót is megrongáltak a tüntetők. (BR)
Fekete-Győr is randalírozott
A csütörtökön a Kossuth téren randalírozó tömegben több ellenzéki politikus is feltűnt, köztük a Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András. Ő volt az, aki bedobta az első füstgránátot a rendőrök közé. A politikus a Hvg.hu-nak nyilatkozva elismerte tettét, de azt mondta nem bánja, mert a füstgránát nem ártalmas, és „akkora düh van az emberekben, hogy vannak eszközök, amelyekkel élni kell.” Később pedig a 444-nek azt mondta, számít ugyan eljárásra, de a jogi csapatuk „fel fog készülni ezekre a helyzetekre.” Egy lapunknak nyilatkozó jogász szerint Fekete-Győr cselekedete minimum kimeríti a garázdaság vétségét, de akár robbanószerrel való visszaélésnek is minősülhet. Mindez persze attól függ, hogy milyen volt a politikus által a rendőrök közé dobott szerkezet és okozott-e például sérülést. (BR)