Ajánló
Négy halálos áldozata van a párizsi robbanásnak
Valószínűleg gázszivárgás okozta a bezárt pékségben történt detonációt, amely hatalmas pusztítást okozott a környéken, a nyomozás még tart
Autókat tarolt le, ablakokat tört be a környéken a detonáció (Fotó: AFP - NurPhoto - Emily Molli)
A legfrissebb hatósági összesítések szerint a halálos áldozatok mellett tíz súlyos és ötven könnyebb sérültje van a robbanásnak, amely Párizs központi, kilencedik kerületi negyedében az Operához közel, egy Trevise utcai földszinti pékségben történt, egy saroknyira a Folies-Bergere színháztól. A detonáció után tűz keletkezett, és a bolt teljesen kiégett. A robbanás nagy erejére utal, hogy felborultak és lángra lobbantak a közelben parkoló gépkocsik, és keretestől kitörtek a távolabb lévő épületek ablakai is. Épülettörmelék és üvegszilánkok borították el az utcát. A robbanás pillanatában már a helyszínen volt egy tűzoltócsapat, amelyet azért hívtak ki az ott lakók, mert gázszivárgást éreztek. Kétszáznál több tűzoltó és mintegy száz rendőr érkezett a baleset helyszínére, amelyet felkeresett Édouard Philippe miniszterelnök, Christophe Castaner belügyminiszter és Anne Hidalgo párizsi polgármester is. A párizsi főügyész azt mondta, hogy két tűzoltó halt meg a robbanásban. Órákkal később Josep Borrell spanyol külügyminiszter bejelentette, hogy egy spanyol állampolgár – egy turistanő, aki férjével együtt tartózkodott Párizsban – is az áldozatok között van. Tegnap délután egy fiatal lány holttestét is megtaláltak a romok alatt, ő a zárva tartó pékség felett lakott. Rémy Heitz párizsi ügyész szerint a detonációt gázszivárgás okozta, de a nyomozás még tart. A rendőrség lezárta az utcát, és evakuálta az embereket a környékbeli épületekből.