Ajánló
Nagyobb szerepvállalás Koszovóban
Szijjártó Péter arról beszélt, hogy hazánk megpályázza a KFOR parancsnokságát, a NATO pedig Moszkvának üzent
Szijjártó Péter kiemelte: a jelenlegi olasz parancsnokság mandátumának jövő évi lejártát követően Magyarország pályázni fog a koszovói nemzetközi békefenntartó haderő (KFOR) parancsnoki pozíciójára.
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a macedón külügyminisztert biztosította arról, hogy hazánk továbbra is támogatja Skopje euroatlanti integrációs terveit, mert a történelem megtanította, hogy „ha megoldatlan kérdések vannak a Nyugat-Balkánon, akkor abból általában nagy baj szokott lenni”.
Az afganisztáni helyezettel kapcsolatban elmondta, Magyarország különösen fontosnak tartja a közös terrorellenes fellépést a közép-ázsiai országokkal, ugyanis ezek az államok számos szélsőséges mozgalmat és terrorszervezetet tartanak féken, és ha ezt nem tennék, emberek százezrei vagy milliói indulnának el Európa felé.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pedig arról beszélt, hogy a szövetség külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy Oroszország megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodást (INF). Washington egyébként 60 napos ultimátumot adott Moszkvának, amire Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy reagált: az amerikai fél nem mutatott be semmilyen bizonyítékot vádjai alátámasztására.