Ajánló
Nagy Viktor: Sírni tudnék
Vízilabda-világliga. Egyértelműen műhiba történt, de nem óv a magyar szövetség a Montenegró ellen büntetőpárbajban elvesztett szoros, budapesti döntő után

Nagyon közel volt a magyar válogatott, hogy kellemes meglepetésre a több ezer hazai szurkoló örömére megnyerje a nyolccsapatos világliga döntőjét. A torna során a magyarok kétszer is megmérkőztek a montenegróiakkal, a csoportmérkőzésen és a döntőben is a hajrát veszítették el. Így hiába vezettek Zalánkiék 5–2-re, majd 8–6-ra is, Ivovicsék kiegyenlítettek (9–9). A negyeddöntőben a világbajnok horvátok ellen hibátlanul megnyert büntetőpárbaj után ezúttal Vámos és Zalánki is kapufát találta el, s így a magyar válogatott lett az ezüstérmes, a győztes százezer, míg a magyar csapat hetvenezer dollárt kapott.
A torna legjobb kapusa díját Nagy Viktor vehette át, aki mégis feldúltan nyilatkozott: „Nagyon szomorú vagyok, mert megérdemeltük volna a győzelmet, még ha a végén hibáztunk is – értékelt Nagy a szövetség honlapjának. – Mélységesen felháborít, hogy Magyarország átveszi egy másik országtól a rendezés jogát, és ilyen bíráskodást kapunk az elődöntőben és a döntőben egyaránt. Kijön öt-hatezer ember, megveszi a belépőt, a két játékvezető pedig teljes mértékben uralja és befolyásolja a játékot. Ez számomra feldolgozhatatlan, feszült és ideges vagyok. Amikor az ellenfél játékosai is azt mondják, mi jobban megérdemeltük volna a sikert, és nekik fújtak, a delegátus pedig azt mondja, hogy majd legközelebb, egyszerűen sírni tudnék…”
A Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) álláspontja szerint játékvezetői műhiba történt a döntőben, ennek ellenére nem óvják meg a mérkőzést. Molnár Péter, az MVLSZ ellenőri bizottságának elnöke szerint a Montenegró elleni meccs második negyedének végén, Bátori Bence és Vladan Spaic páros kiállításánál, az időkérésnél műhibát vétettek a bírók. Óvásra nem került sor, de Märcz Tamás szövetségi kapitány elmondta, beadvánnyal fordulnak majd a nemzetközi szövetséghez, hogy több ilyen ne forduljon elő.
A kapitány szerint így is nagyon eredményes hetet zártak. „Volt esélyünk a győzelemre is. Az ötméterespárbaj szerencse kérdése is, nekik ment jobban. Megvan a győztes karakter a fiúkban, megmutatták, hogy előre tudnak lépni. Örülök, hogy ilyen szép hetünk volt, gratulálok a csapatnak” – fogalmazott a szakvezető. w
Férfi világliga, döntő: Montenegró–Magyarország 13–11 (2–2, 2–4, 3–2, 2–1, 4–2) – ötméteresekkel, a 3. helyért: Spanyolország–Japán 12–7, az 5. helyért: Horvátország–Ausztrália 10–8, a 7. helyért: Egyesült Államok–Kazahsztán 9–3.