Ajánló
Munkahelyteremtő támogatás cégeknek
Kiegészítő dotációt kaphat a pályázó, ha kiközvetített álláskeresőt, közfoglalkoztatottat vagy hatodik életévét be nem töltött gyermeket nevelő nőnek ad állást

Ötmilliárd forintból hirdet pályázatot a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására – tájékoztatta tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter a távirati irodát. Elmondta, a programot a korábbi pályázati kiírásokhoz képest változatlan tartalommal hirdetik meg, ám az alaptámogatás mértéke új munkahelyenként 1,7 millió forintra emelkedik. A pályázat kiemelten kezeli a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetben lévőket, a pályázók ugyanis kiegészítő támogatást is kapnak, amennyiben kiközvetített álláskeresőt, közfoglalkoztatottat vagy hatodik életévét be nem töltött gyermeket nevelő nőt foglalkoztatnak. E három kiegészítő támogatáson felül a pályázók – amennyiben kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást – új munkahelyenként további négyszázezer forint támogatásra is pályázhatnak, így akár 3,6 millió forint támogatást is kaphatnak egy új munkahely után. A támogatás feltételeiről tárcavezető elmondta: a munkáltatóknak a kétéves foglalkoztatási kötelezettség mellett vállalniuk kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat három évig fenntartják és működtetik.
A pályázati kiírás keretében a kkv-k továbbra is új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, illetve a támogatást ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják. A támogatási programot két ciklusban hirdetik meg ez év március 19-től április 22-ig, illetve augusztus 1-től szeptember 5-ig.
A magyar gazdaság egyre jobb teljesítményében fontos szerepet játszik a Magyarország és az Egyesült Államok közötti együttműködés – erről szintén Varga Mihály beszélt, aki tegnap fogadta Mike Crapót, az amerikai szenátus bankügyi, lakhatási és városfejlesztési bizottság elnökét, republikánus képviselőt. A miniszter elmondta: a két ország kapcsolatát tovább erősítheti, hogy hazánk álláspontja több kérdésben – így például a munkaalapú gazdaságot, az adópolitikát, a családok támogatását vagy épp a bevándorlást tekintve – közel áll az amerikai kormányéhoz.